A 45 esztendős férfi, aki korábban versenyszerűen birkózott, Miskolc külterületén együtt élt az élettársával, de rendszeresen féltékenykedett rá. 2008 májusában is azzal gyanúsította meg a nőt, hogy az félrelépett a szomszédban lakó, egyébként mozgássérült férfival, emiatt úgy döntött, hogy mindkettejüket alaposan helybenhagyja.
Először a szomszéd férfit bántalmazta, járóbotját széttörte a sértett fején, majd hazament és élettársát is összeverte. A nőt többször megütötte, 10-20 méteren át vonszolta a kertben, majd átdobta a szomszéd kertjébe a már eszméletlen nőt, aki rövid időn belül belehalt sérüléseibe. Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg a volt sportolót, aki viszont azt állította, hogy nem akarta megölni az asszonyt. A bíróság azonban kimondta, hogy a vádlottnak számolnia kellett volna azzal, hogy hatalmas erőfölénye miatt könnyűszerrel az élettársa halálát okozhatja. Ez alapján első fokon 13 év fegyházra ítélte a férfit. Az ítélet nem jogerős, a védelem fellebbezést nyújtott be téves minősítésre hivatkozva, illetve enyhítés végett.