Ugrás a tartalomra

Emelkedtek a nyugdíjak

Létrehozva
Az idén 4,1 százalékkal nőttek a nyugdíjak, valamint sor került a nyugdíjba vonulás idejének függvényében egy 2 és 4 százalék közötti korrekciós emelésre is.
A 4,1 százalékos növelés mintegy 2,657 millió időskori járandóságban részesülőt érint, az emelés átlagos értéke 3452 forint. Emellett ez év elején is sor került az úgynevezett korrekciós nyugdíjemelésre. Azok, akik 1988 és 1990 között mentek nyugdíjba – 267 ezren –, 2 százalékos növelésben részesülnek, ez átlagosan 1600 forintot jelent. Ennek a duplájában, négyszázalékos járandóságemelkedésben részesülnek azok, akik 1992 és 1995 között, valamint 1997–98-ban vonultak nyugállományba. Az előbbi körben mindez havi 3000, utóbbiban pedig átlagosan 3123 forintot hoz a konyhára.

Bár a 13. havi nyugdíj tavaly megszűnt, a jövőben az idősek úgynevezett nyugdíjprémiumban részesülhetnek. Amennyiben a GDP 3,5 és 4,5 százalék közötti ütemben bővül, akkor egyheti, 4,5–5,5 százalék közötti növekedés esetén kétheti, 5,5 és 6,5 százalék közötti bővülésnél pedig négyheti prémiumot kapnak a nyugdíjasok. Ez az összeg azonban nem lehet nagyobb 80 ezer forintnál.

Tavaly nőtt a méltányossági nyugdíjemelési kérelmek száma. December 15-ig közel 166 ezer ilyen kérelem érkezett az ONYF-hez, ebből mintegy 54 ezret teljesítettek. Árvaellátási kérelem meghosszabbítását több mint 1300-an igényelték, a kérelmek felére bólintott rá az ONYF. Az egyéni segély esetében a kérelmek száma 87 ezer közelében jár, ezek alapján 35 ezer embernek fizettek ki egyszeri átlagosan 15 500 forintot. A legnagyobb teljesítési arány a krízistámogatás körében mutatható ki, a közel 85 ezer kérelemből 73 ezerre bólintott rá az ONYF.