Ugrás a tartalomra

Csoda kell a sikerhez!

Létrehozva
A legvisszafogottabb fogalmazással sem írható le, hogy a női röplabda Extraliga alapszakaszában az Albrecht-Miskolci VSC-MISI együttese kitett magáért. Sajnos, elkeserítő mutatók derülnek ki a táblázatból, amelynek utolsó, nyolcadik helyén zárt a szebb napokat is látott miskolci alakulat.
De nézzük a számokat! A zöld-fehérek 15 mérkőzést játszottak, és valamennyit elveszítették. Még ennél is szomorúbb adat, hogy a 15 találkozón összesen 4 játszmát tudtak megnyerni (veszítettek 45-öt). Jelzi a csapat „erejét”, hogy a hetedik Újpest 2, a hatodik MÁV Előre 6, míg az ötödik Békéscsaba 9 mérkőzést nyert a bajnokság első szakaszában.
Természetesen magyarázat akad, és ezek igazságtartalmával nem is nagyon lehet vitatkozni. A vasutasoktól a bajnokság előtt öt játékos távozott. Egyesek felsőfokú tanulmányaik folytatása, mások munkalehetőség miatt költöztek el Miskolcról. Toma Sándor edző kényszerhelyzetbe került, hiszen a távozók helyére roppant fiatal röplabdások érkeztek.

– A keret foghíjait junior korú játékosokkal igyekeztünk eltüntetni. A felkészülési találkozókon akadt néhány biztató momentum, ezek alapján ennél mindenképpen jobb szereplésben reménykedtem – fogalmazott a szakvezető.
A remények gyorsan elszálltak. Az alakulat sorban szenvedte a vereségeket, amelyek között bizony akadtak kínosak is. Villámgyorsan kiderült, hogy a keret súlytalan, a rutint, tapasztalatot képtelenség egyik pillanatról a másikra megszerezni.
Márpedig erre hatalmas szükség lenne, ugyanis a hét végén folytatódik a bajnoki küzdelemsorozat. Következik a középszakasz, amelynek a lehető legrosszabb pozícióból vágnak majd neki a vasutasok. A bajnoki táblázat most kétfelé „szakad”, az első négy a felsőházban, a következő négy az 5-8. helyért játszhat. Ilyenkor a kiírás értelmében új táblázatot készítenek, ez az egymás elleni eredményeket tartalmazza. Sajnos, ilyen összevetésben is rendkívül nehéz helyzetben vannak a miskolci lányok, hiszen hat vereséggel, 2-18-as játszmaaránnyal, és mindössze 6 ponttal vághatnak neki a lépcsőknek.

Közben a Békéscsaba 12, a MÁV Előre 10, az Újpest 8 ponttal teheti ugyanezt. Az újabb hat mérkőzés után aztán a nyolcadik helyezett elbúcsúzik az Extraliga mezőnyétől, és valljuk be, hogy erre pillanatnyilag igencsak jó eséllyel pályázik az MVSC. Minimálisan is két győzelemre lenne szükség, ehhez azonban az ősszel mutatott teljesítmény kevés lesz.– Nem tagadom, kisebbfajta csodára lenne szükség, hogy fordulat következzen be! Egy győzelem sokat javítana a játékosok mentális állapotán, és lökést adna az újabb feladatok megoldásához. Nagyon nehéz találkozók várnak ránk, de nem adjuk fel! – szögezte le a miskolciak edzője nyilatkozatában.
A hozzáállás persze önmagában kevés, szükség lehet Fortuna támogatására is. Igaz, a szerencse istenasszonya sem képes egyedül meccseket nyerni.

Doros László