Ugrás a tartalomra

Úszó diákolimpia megyei döntő

Létrehozva
Újabb rangos versenynek ad otthont Miskolcon a Kemény Dénes Városi uszoda. Az októberben megnyitott pompás létesítményben rendezik ugyanis január 22-én, pénteken az úszó V-VI. korcsoportos, A-, illetve B kategóriás megyei döntőt.
A résztvevők a viadalon eldöntik a megyei bajnoki címeket. A vetélkedés délelőtt 10 órakor kezdődik. Az eseményt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport Tanács, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Úszószövetség rendezi. A B kategóriában azok a versenyzők indulhatnak, akik 2007. augusztus 1. óta versenyengedéllyel nem rendelkeznek az úszás egyetlen szakágában sem, (úszás, műugrás, műúszás, hosszútávúszás, vízilabda, uszonyos- és búvárúszás, öttusa, triatlon), valamint a Magyar Úszó Szövetség korosztályos 1-30. ranglistáin nem szerepelnek. A jogtalanul szerepeltetett versenyzőket a versenybíróság azonnal kizárja, az érintettek pedig egy évre automatikusan kizárják magukat a diákolimpiai versenyekről! Az A kategória váltójában indulhat B kategóriás versenyző, de csak abban az esetben, ha a B kategóriában sem egyéni, sem váltó számban nem vett részt.

A program meglehetősen bőséges lesz, ugyanis a fiúk, és a lányok egyaránt rajtkőre lépnek. Az A kategóriában 100 m gyors, 100 m hát, 100 m mell, 100 m pillangó, 6x50 m gyorsváltó szerepel, a B kategória számai: 100 m gyors, 100 m hát, 100 m mell, 4x50 m gyorsváltó.
A versenybizottság elnöke Hölcz Péter, titkára Nagyné Váradi Katalin, míg az igazolásokat Czapák László és Réz Attila végzi. Egyéni versenyszámokban egy iskola versenyszámonként, nemenként, kategóriánként 2 főt indíthat. A váltókban versenyszámonként és nemenként minden iskola csak egy csapatot indíthat. Egy versenyző 2 egyéni számban és egy váltóban indulhat. Az A és B kategória megyei döntőre elektronikus úton kell nevezni az MDSZ honlapján 2010. január 15-én, 12 óráig.

D. L.