Mátraverebélyen másfél héten belül ez már a második ilyen erőszakos bűncselekmény - mondta Dankóné Nagy Éva. A szóvivő közlése szerint a két eset között nincs összefüggés.
A szombati összetűzésről a szóvivő elmondta: az italboltban két helyi férfi szólalkozott össze, majd az épület előtt a két férfi családja verekedett össze, egy ember súlyosan, egy könnyebben megsérült. Jelenleg is zajlanak a kihallgatások.
A szóvivő azt is elmondta: az éjszaka folyamán megerősített járőrszolgálatot rendeltek el a falu területére a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében.
Mátraverebélyen december 29-én este egy testvérpárt támadtak meg az utcán, a két bántalmazott férfi elmenekült a helyszínről. Egyikük segítséget kérve hazasietett, majd bátyjához indult szüleivel, amikor újra összetalálkoztak az öttagú csoporttal. A támadók kövekkel, székekkel, lapáttal felszerelkezve bántalmazták a családot, az 52 éves édesanya életveszélyes fejsérülést szenvedett.
A rendőrség még aznap elfogta a 14 és 15 éves, két 20 éves, és egy 27 éves elkövetőt, akiket január elsején előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság.
Mátraverebély települési és cigány kisebbségi önkormányzata e hét csütörtöki rendkívüli ülésén közös állásfoglalásban ítélte el a bűncselekményt, amely felháborodást és ijedtséget váltott ki a Nógrád megyei faluban.
Nagy Attila (MSZP), Mátraverebély polgármestere akkor azt nyilatkozta, azért hívta össze a rendkívüli ülést, mert egyrészt a képviselő-testület nem mehet el szó nélkül ilyen ügy mellett, másrészt a kisebbségi önkormányzattal való közös fellépéssel is hangsúlyozni akarták, hogy nem etnikai konfliktusról van szó.
Mint mondta, a durva bűncselekmény szítja a magyar és cigány lakosok közötti feszültséget, de nem etnikai konfliktusról, hanem a jó érzésű többség, és néhány, beilleszkedni nem tudó család összeütközéséről van szó.
Mátraverebélyt bűnügyi fertőzöttség szempontjából "súlyponti településként" tartja számon az illetékes bátonyterenyei rendőrkapitányság, a körzeti megbízottak létszámát tavaly háromra növelték, a faluban fokozott ellenőrzést tart a rendőrség és a polgárőrség.