A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településre szombaton délelőtt tíz óra körül riasztották a tűzoltókat, mert kidőlt egy földszintes lakóház hátsó fala. Mivel a kidőlt fal leszakította a ház gázvezetékét is, ezért nagy mennyiségű gáz kezdett a szabadba ömleni.
A kárelhárításhoz négy tűzoltóegység vonult a helyszínre, ahol két vízsugárral szétoszlatták a gázt, amíg a gázszolgáltató szakembereinek sikerült elhárítaniuk a további veszélyt.
A munkálatok idejére a szomszéd épületeket kiürítették, de az érintett lakók fél órán belül visszatérhettek otthonaikba. Személyi sérülés nem történt, mert a falomlás idején az érintett ház üres volt.
Az eddigi információk szerint a szerencsétlenséget az okozhatta, hogy a sok eső miatt a vályogból készült házfal átázott és meggyengült, emiatt omlott le.