A szociális államtitkár emlékeztetett arra, hogy amikor a Fidesz volt kormányon, megváltoztatta a nyugdíjszámítás szabályait, így 19 ezer forintot vett el a nyugdíjasoktól. Hozzátette: az ellenzéki párt nem szavazta meg a 2010-es költségvetést, amely a 4,1 százalékos nyugdíjemelést és a nyugdíjkorrekciós programot tartalmazza.Varga Mihály, a Fidesz alelnöke pénteken arra a felvetésre, miszerint a Fidesz a svéd nyugdíjmodellben gondolkodna, hangsúlyozta: a Fidesz semmiféle modell bevezetését nem tervezi. Hozzátette: egy fontos dolog van a párt számára: a nyugdíjak értékállóságának, a nyugdíjasoknak a megvédése.
A Figyelő csütörtöki számában írt arról, hogy a Fidesz kormányalakítása esetén felelevenítené azt a virtuális tőkésítési nyugdíjmodellt, amelyre az ezredfordulón tett már elvi kísérletet, ez adná az induló nyugdíj összegét, rendszerszinten pedig az éves nyugdíj-kifizetések megegyeznének a járulékbefizetésekkel. A lapnak nyilatkozó Varga Mihály kifejtette, hogy a befizetett nyugdíjjárulékot egyéni számlákon vezetnék. Amikor eljön a nyugdíjba vonulás ideje, a járadékot (a nyugdíj összegét) az addig befizetett összeg alapján állapítanák meg. Ezért nevezhető a rendszer virtuálisan tőkésítettnek.
Az új modell továbbra is felosztó-kirovó rendszerű lenne, tehát a gazdaságilag aktív népesség befizetéseiből fedeznék a nyugdíjasok havi járadékát. A virtuális tőkésítés csak a nyugdíj összegének - a havi járadéknak - a megállapítását szolgálná. A rendszer azonban alapvetően különbözne a mai felosztó-kirovó rendszertől: az adófizetők pénzét nem lehetne átcsoportosítani a nyugdíjkassza - évente akár több százmilliárd forintos - lyukainak betömésére.
Hozzátette: szerencsére Sólyom László köztársasági elnök az Alkotmánybírósághoz fordult a magán-nyugdíjpénztárak privatizációja miatt, így átmenetileg kudarcot vallott a szocialistáknak azon kísérlete, hogy ellopják a nyugdíjakat. Szijjártó Péter leszögezte: a Fidesz olyan gazdaságpolitikát folytat majd, amellyel meg lehet őrizni a nyugdíjak reálértékét, és megőrzik az állami nyugdíjalapot is.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt napokban két szocialista politikus, Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölt és Korózs Lajos szociális államtitkár is megszólalt nyugdíj-ügyben. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban azt mondta: ha még tudnak, azután álljanak ki a nyilvánosság elé jó lelkiismerettel, ha válaszolnak arra, miként szavaztak a Parlamentben a 13. havi nyugdíj megszüntetésekor.