Szőke Tibor projektvezető a MiNap-nak elmondta: a Science Múzeum és Művészeti Központ egyedülálló, interaktív tárlataival minden korosztály számára különleges, tanulságos látnivalókat kínál majd. Bemutatják a Miskolci Egyetem egyes területeihez lazábban vagy szorosabban kötődő, tudomány-, és ipari területek múltját, jelenét, jövőjét. A látogatók működő modelleken tekinthetik meg az egyes folyamatokat, a nanotechnológiával például interaktív show keretében ismertetik majd meg az iskolásokat.
Amennyiben a Science Múzeum kiállítási tárgyait tervek szerint sikerül összeállítani, a létesítmény alkalmas lehet akár az oktatásba való közvetlen bekapcsolódásra is - elősegítve a tudományos és technikai alapismeretek látványos megjelenítését. A kiváló elhelyezkedésű épület ugyanakkor egy regionális, kulturális centrum szerepét is betöltheti: ezer fő befogadására alkalmas közösségi terével újszerű helyszíne lehet a nagyszabású rendezvényeknek, fesztiváloknak, kulturális előadásoknak. Azt szeretnék, ha a tervezett színházi, kiállítótermi, alkotóműhelyi funkciók szervesen kiegészítenék egymást, és lehetőség nyílna az egyes művészeti ágak, alkotók keveredésére, összefogására is.
A Science Múzeum művészeti központját olyan nyitott intézményként képzelik el, ahol a hagyományos kulturális lehetőségek mellett, teret kapnak majd az interaktív, és az egészen új felfogású művészeti látásmódok is. - A miskolci Science Múzeum terve hosszú ideje a köztudatban van, s mind az Európa Kulturális Főváros pályázatban, mind a Pólus Programban szerepel - hangoztatta Szőke Tibor. - A projekthez a támogatást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programjának (TIOP) keretében megjelentetett AGÓRA PÓLUS pályázatán sikerült elnyernie az önkormányzatnak. A tervek készítése során több mint 260 hasonló intézményt vizsgáltak meg szerte a világban, s mindenhonnan igyekeztek átemelni a legjobb gyakorlatokat. A miskolci Science Múzeum összetételében, funkcióinak sokrétűségében messze túlmutat majd európai társain. Regionális látványosságként, előreláthatólag hamar a város fő idegenforgalmi attrakciói közé emelkedik majd.

- A már számos ponton felújított egyetemváros közvetlen közelében álló, jelenleg igen elhanyagolt ipari terület rehabilitációjával rendezett, közfunkcióval rendelkező, a város szerkezetébe szervesen illeszkedő épület, park és közlekedési csomópont jön majd létre - mondta még el a projektvezető. - A létesítményt a tervek szerint sétány köti össze az avasi lakóteleppel, így az ott élők kedvelt találkozási pontjává is válhat. A Science Múzeum és Művészeti Központ emellett remélhetőleg nagyban hozzájárul majd a Miskolci Egyetem tudásalapú és gazdasági potenciáljának növeléséhez is. Oktatási, kulturális szolgáltatásaival még vonzóbbá teheti a campust a hallgatók számára
Amennyiben a Science Múzeum kiállítási tárgyait tervek szerint sikerül összeállítani, a létesítmény alkalmas lehet akár az oktatásba való közvetlen bekapcsolódásra is - elősegítve a tudományos és technikai alapismeretek látványos megjelenítését. A kiváló elhelyezkedésű épület ugyanakkor egy regionális, kulturális centrum szerepét is betöltheti: ezer fő befogadására alkalmas közösségi terével újszerű helyszíne lehet a nagyszabású rendezvényeknek, fesztiváloknak, kulturális előadásoknak. Azt szeretnék, ha a tervezett színházi, kiállítótermi, alkotóműhelyi funkciók szervesen kiegészítenék egymást, és lehetőség nyílna az egyes művészeti ágak, alkotók keveredésére, összefogására is. A Science Múzeum művészeti központját olyan nyitott intézményként képzelik el, ahol a hagyományos kulturális lehetőségek mellett, teret kapnak majd az interaktív, és az egészen új felfogású művészeti látásmódok is. - A miskolci Science Múzeum terve hosszú ideje a köztudatban van, s mind az Európa Kulturális Főváros pályázatban, mind a Pólus Programban szerepel - hangoztatta Szőke Tibor. - A projekthez a támogatást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programjának (TIOP) keretében megjelentetett AGÓRA PÓLUS pályázatán sikerült elnyernie az önkormányzatnak. A tervek készítése során több mint 260 hasonló intézményt vizsgáltak meg szerte a világban, s mindenhonnan igyekeztek átemelni a legjobb gyakorlatokat. A miskolci Science Múzeum összetételében, funkcióinak sokrétűségében messze túlmutat majd európai társain. Regionális látványosságként, előreláthatólag hamar a város fő idegenforgalmi attrakciói közé emelkedik majd.

- A már számos ponton felújított egyetemváros közvetlen közelében álló, jelenleg igen elhanyagolt ipari terület rehabilitációjával rendezett, közfunkcióval rendelkező, a város szerkezetébe szervesen illeszkedő épület, park és közlekedési csomópont jön majd létre - mondta még el a projektvezető. - A létesítményt a tervek szerint sétány köti össze az avasi lakóteleppel, így az ott élők kedvelt találkozási pontjává is válhat. A Science Múzeum és Művészeti Központ emellett remélhetőleg nagyban hozzájárul majd a Miskolci Egyetem tudásalapú és gazdasági potenciáljának növeléséhez is. Oktatási, kulturális szolgáltatásaival még vonzóbbá teheti a campust a hallgatók számára