Ugrás a tartalomra

Thürmer: "Csak mi képviseljük a baloldalt.."

Létrehozva
Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szerint csak ők képviselik a baloldalt a következő választásokon. A politikus erről a párt választási programját megerősítő ülésen beszélt, ahol kimondta: államosítani kell az 1990 után privatizált vagyont, magyar kézbe kell venni a mezőgazdaságot és az ipart, a vasúti teherszállítást, illetve az OTP-t szintén állami tulajdonba kell adni.
Thürmer Gyula szerint a multinacionális cégek lejáró szerződéseit nem kell meghosszabbítani, ugyanakkor támogatni kell a magyar vállalkozókat. Erről a párt választási programját megerősítő ülésen beszélt, ahol azt is kimondták, hogy számonkérésre is szükség van, mert "azok, akik loptak, csaltak, korrumpálódtak, azoknak nem a politikában, és főleg nem a Parlamentben a helyük". A munkáspárt a nemzetközi kapcsolatokat is új alapra helyezné, "nem a Nemzetközi Valutaalap és nem a nemzetközi tőkéskörök érdekeit segítené", hanem azt tartaná szem előtt, hogy mire van szüksége az országnak".

A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke ismertette országos listájuk első húsz helyezettjét. Az élen ő áll, a második és a harmadik helyen a két alelnök, Karacs Lajosné és Vajda János szerepel.