Ugrás a tartalomra

Halálos baleset Bőcsön

Létrehozva
Életét vesztette az a fiatalember, aki autójával, egy szabályosan várakozó járművet kikerülve egy mozdony elé hajtott Bőcsnél péntek este.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község vasúti átjárójában akart áthajtani autójával egy helyi fiatal, amikor a szerencsétlenség bekövetkezett. Úgy tudni, hogy a működő fény- és félsorompóval biztosított átjáró előtt már ott várakozott egy személyautó, de az oda érkező 23 éves fiatal úgy döntött, hogy kikerüli, és áthajt a síneken. Ez azonban már nem sikerült neki, mert az éppen akkor érkező mozdony nekiütközött az autójának. A bőcsi fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.