A Balaton-parti üdülővárosban tavaly december 15-én indult egy különös rablássorozat, melynél az elkövetés módszere azonos tettest valószínűsített. Ezen a napon egy férfi egyszerre két késsel fenyegetőzve arra kényszerítette a balatonfüredi AVIA benzinkút kezelőjét, hogy adja át neki a pénztárgép tartalmát, mintegy 140 ezer forintot. Ugyanilyen rablás történt ezen a benzinkúton Karácsony másnapján is, de akkor a két késsel fenyegetőző rabló csak kb. negyvenezer forintot szerzett. Január 3-án egy helyi élelmiszerüzlet vált hasonló rablás célpontjává, majd január 6-án este ismét a korábban kétszer is kirabolt benzinkúton támadott a tettes, de ekkor nem jutott pénzhez, mivel a kútkezelő bezárkózott az üzletbe.
Mivel biztosnak látszott, hogy a rablásokat ugyanaz a tettes követte el, a balatonfüredi kapitányság nyomozócsoportot alakított az ügy felderítésére. A tettest azonban végül a győri rendőrök fogták el január 7-én, forró nyomon történő üldözés eredményeként, miután aznap hajnalban fegyverrel fenyegetőzve elrabolt egy személyautót Győr belvárosában, majd kirabolta a pannonhalmi AGIP benzinkutat. A 31 éves pécselyi férfi elfogása után, a nála talált tárgyak, eszközök, a bűncselekmények során viselt ruházat, illetve a helyszíneken rögzített nyomok alapján egyértelművé vált, hogy mind a hat rablással ő gyanúsítható. A férfi a bizonyítékok hatására részletes beismerő vallomást tett, ezt követően a bíróság még a hétvégén elrendelte az előzetes letartóztatását.