Hagyomány már, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Asztalitenisz Szövetség ilyenkor bonyolítja le a Top 12 elnevezésű viadalát. Így történt ez most is, a vetélkedésnek a Szemere Bertalan Középiskola tornaterme adott otthont, ahol öt asztalon csatáztak a résztvevők.
Korábban már rendeztek Top 12 B elnevezésű versenyt, amelyről az első három helyezett került be a fináléba, a többiek alanyi jogon állhattak rajthoz. Szlaboda István versenybíró érdeklődésünkre elmondta, az idén foghíjas volt a mezőny, ugyanis a Borsod Volán két játékosa különböző okok miatt kihagyta a vetélkedési lehetőséget. Kővári Balázs családi elfoglaltság, Laczkó Sándor pedig egy makacs sérülés miatt hiányzott. Utóbbi már a bajnokság utolsó négy őszi fordulójában sem állhatott csapata rendelkezésére, mert talpsérülése csak nagyon lassan gyógyul.
- A résztvevők két ötös csoportban kezdték meg a csatározást, ahol körmérkőzéses rendszerben találkoztak. Mindenki játszott négy-négy mérkőzést, majd következtek a helyosztók – mondta Szlaboda István.
A vetélkedés nagy meglepetéssel zárult, ugyanis Fekete József (Diósgyőri ASE) végzett az első helyen. A második Licsák Levente (Borsod Volán), a harmadik Doros Szilárd (Borsod Volán) lett. A negyedik helyet Lehoczki Gábor (Borsod Volán), az ötödiket Géczi István (Diósgyőri ASE), a hatodikat pedig Boros Zoltán (Diósgyőri ASE) szerezte meg.
A sportágban egyébként lassan véget ér a téli szünet, ugyanis január 23-án folytatódik a csapatbajnokság. A tavaszi idény nyitányán a férfi NB I Keleti csoportban szereplő két miskolci alakulat, a Borsod Volán és a Diósgyőri ASE egymás ellen lép majd asztalhoz.
Doros László