Ugrás a tartalomra

Kapuskérdés: Somodi mehet, Giák marad

Létrehozva
Jelenleg a meðugorjei edzőtáborban három kapus szerepel próbajátékon, így kérdéses volt, ki marad a DVTK-nál a két fiatal hálóőr közül.
A stáb a Mindaugas Malinauskas, Ivan Rado¹, Varga Zoltán trióból fogja kiválasztani azt a két portást, aki tavasszal megküzd a DVTK első számú kapusa címért. Korábban szó volt arról, hogy Giák Tamás Bőcsre kerül kölcsönbe, ám a klub visszarendelte őt, hogy megoldja az NBIII-as együttes kapuskérdését, valamint szükség esetén leüljön a nagy csapat kispadjára, vagy akár pályára is lépjen – írja a dvtk-eu.

somodi.jpg..gifSomodi Bencét, a jelenleg az olimpiai válogatottal készülő kapust kölcsön szeretnék adni egy olyan klubnak, ahol rendszeres játéklehetőséghez jut és fejlődése biztosított. Gohér Gergőt egy hétig teszteli a Budapest Honvéd, Ivancsics Gellért iránt pedig a Kecskemét érdeklődik. Emellett Lakatos Béla, Menyhért Gergő és Kállai Norbert ügyében is érdeklődött már néhány dunántúli NB II-es csapat - írja a klub hivatalos honlapja.


Somodi Bence (balra) ideiglenesen távozhat