A bajok akkor kezdődtek, amikor csaknem teljes vérátömlesztésre került sor a gárdánál. Fél esztendővel ezelőtt öten távoztak, gyakorlatilag megszűnt létezni a kezdő hatos. Toma Sándor edzőnek szinte mindent elölről kellett kezdenie. Köztudott, hogy a csapatépítés folyamata nem egy hetet vesz igénybe, hónapok, esetenként évek szisztematikus munkája szükségeltetik ahhoz, hogy kialakuljon egy ütőképes társaság.
A tréner azzal főzött, ami éppen a kezébe akadt. Márpedig még ebben a harmatos magyar női röplabdamezőnyben sem elegendő, ha 15-16 éves fiatal lányokat küld ki az edző a pályára. Ahogy haladt előre a bajnoki sorozat, úgy érződött: csoda kellene ahhoz, hogy a vasutasok megkapaszkodjanak a legjobbak között. Nos, a csoda elmaradt, viszont kétségtelen tény, hogy az alapszakaszban az MVSC sorra szenvedte el a vereségeket. Nem is emlékszünk, mikor fordult elő utoljára, hogy ennyire kilógjon egy csapat az elitből. A vasutasok erejét, pontosabban erőtlenségét jelzi, hogy egyetlen mérkőzést sem tudtak nyerni a bajnokság első szakaszában!
A középszakaszban megtört a példátlanul gyenge sorozat, az Újpestet sikerült elkapni, de a Székesfehérvárott elszenvedett vereség után eldőlt: a következő szezont nem az Extraligában kezdi a csapat. Illyés Miklós, a klub elnöke azonban nem esett kétségbe a kiesés miatt:
– Amikor nekivágtunk a szezonnak, tudtuk, hogy nem lesz nagy menetelés. A kicserélődött együttes alaposan meg is fiatalodott, a beéréshez azonban időre van szükség. Csak érzékeltetésül említem, hogy három-négy évvel ezelőtt 28 millió forintból gazdálkodott a szakosztály, ez az összeg mostanra 8 millió forintra zsugorodott. Ebből nem lehet kész játékosokat vásárolni, de nem is akartunk. Mi a saját nevelés mellett tesszük le a voksunkat, számunkra az a fontos, hogy nyolcvan gyerek jár edzésre. Kétségtelen, nem esik jól nyolc év után a kiesés, de nem dől össze a világ! Jövőre a klub megalapításának századik évfordulóját ünnepeljük, a jubileumra remélhetőleg visszakerülnek a lányok a legjobbak közé – mondta érdeklődésünkre az elnök.
Ebben bíznak a zöld-fehér drukkerek is, akiknek azért csak kesernyés a szájízük. Nem szoktak (nem is szokhattak!) a búcsúhoz, ezúttal azonban mégis ezzel az érzéssel kell megbarátkozniuk. Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy ismét csökkent egy csapattal a borsodi megyeszékhelyen működő élvonalbeli csapatok száma. Reméljük, a távollét mindössze egyetlen esztendőre szól.
Doros L.
A tréner azzal főzött, ami éppen a kezébe akadt. Márpedig még ebben a harmatos magyar női röplabdamezőnyben sem elegendő, ha 15-16 éves fiatal lányokat küld ki az edző a pályára. Ahogy haladt előre a bajnoki sorozat, úgy érződött: csoda kellene ahhoz, hogy a vasutasok megkapaszkodjanak a legjobbak között. Nos, a csoda elmaradt, viszont kétségtelen tény, hogy az alapszakaszban az MVSC sorra szenvedte el a vereségeket. Nem is emlékszünk, mikor fordult elő utoljára, hogy ennyire kilógjon egy csapat az elitből. A vasutasok erejét, pontosabban erőtlenségét jelzi, hogy egyetlen mérkőzést sem tudtak nyerni a bajnokság első szakaszában!
A középszakaszban megtört a példátlanul gyenge sorozat, az Újpestet sikerült elkapni, de a Székesfehérvárott elszenvedett vereség után eldőlt: a következő szezont nem az Extraligában kezdi a csapat. Illyés Miklós, a klub elnöke azonban nem esett kétségbe a kiesés miatt:
– Amikor nekivágtunk a szezonnak, tudtuk, hogy nem lesz nagy menetelés. A kicserélődött együttes alaposan meg is fiatalodott, a beéréshez azonban időre van szükség. Csak érzékeltetésül említem, hogy három-négy évvel ezelőtt 28 millió forintból gazdálkodott a szakosztály, ez az összeg mostanra 8 millió forintra zsugorodott. Ebből nem lehet kész játékosokat vásárolni, de nem is akartunk. Mi a saját nevelés mellett tesszük le a voksunkat, számunkra az a fontos, hogy nyolcvan gyerek jár edzésre. Kétségtelen, nem esik jól nyolc év után a kiesés, de nem dől össze a világ! Jövőre a klub megalapításának századik évfordulóját ünnepeljük, a jubileumra remélhetőleg visszakerülnek a lányok a legjobbak közé – mondta érdeklődésünkre az elnök.
Ebben bíznak a zöld-fehér drukkerek is, akiknek azért csak kesernyés a szájízük. Nem szoktak (nem is szokhattak!) a búcsúhoz, ezúttal azonban mégis ezzel az érzéssel kell megbarátkozniuk. Az egészben pedig az a legrosszabb, hogy ismét csökkent egy csapattal a borsodi megyeszékhelyen működő élvonalbeli csapatok száma. Reméljük, a távollét mindössze egyetlen esztendőre szól.
Doros L.