Ugrás a tartalomra

Asztalitenisz-rangadók a hétvégén

Létrehozva
Jól járnak azok az asztalitenisz-rajongók, akik szombaton délelőtt ellátogatnak Miskolcon a Szemere Középiskola tornatermébe. Nem kevesebb, mint három csapatbajnoki mérkőzést kísérhetnek figyelemmel az érdeklődők, és borítékolható, hogy kifejezetten látványos, izgalmas labdamenetekre van kilátás.
A férfi NB I Keleti csoportjában szereplő Borsod Volán első csapatának az elmúlt fordulóban nagy szívességet tett a Szegedi AC II gárdája: a Tisza-partiak legyőzték a Nyírbátor gárdáját, márpedig a nyírségi alakulat köztudottan a legnagyobb ellenfele a feljutásért folyó harcban a miskolciaknak. Ennek az lett a következménye, hogy a közlekedésiek 18 ponttal a táblázat első helyére kerültek, a Nyírbátor jelenleg 15 ponttal a harmadik helyet foglalja el.

Fukker Bertalan szakosztályelnök csapata szombaton hazai környezetben látja vendégül az Asztalitenisz Sport Klub Szeged első gárdáját, amellyel, az ősszel idegenben 9-9-es döntetlent játszott. Akkor a Volán nélkülözte legeredményesebb játékosát, ám ezúttal már Kővári Balázs is bevethető. Roppant fontos tehát a mérkőzés, amelynek esélyese a Borsod Volán.

Ugyancsak a Szemere tornaterme ad otthont a másik miskolci NB I-es együttes, a Diósgyőri ASE soron következő találkozójának. A diósgyőriek szinte esélytelenek, hiszen a táblázat második helyén álló Jászberényt fogadják. Pedig nekik nagyon kellenének a pontok, hiszen a kiesés elkerüléséért hadakoznak, jelenleg mindössze egyetlen egységgel rendelkeznek.

A harmadik mérkőzést a Borsod Volán II játssza, ellenfele az NB II-es bajnokság Keleti csoportjában az ötödik helyen álló Tranzit Tüzép Eger lesz. Az egrieknek 12, a Volánnak 10 pontja van, a kiélezett csata tehát máris borítékolható. Mindhárom összecsapás szombaton 11 órakor kezdődik, a sportág barátai alighanem a fejüket kapkodják majd, hiszen hat asztalon pattog folyamatosan a fehér kaucsuklabda.

Doros László