A legnagyobb fogást Scott Nicholls szerződtetése jelenti. Róla közismert, hogy tavaly még a Grand Prix mezőnyében szerepelt. Rendkívül sokat segíthetnek a csapat frontemberének a cseh Dryml testvérek, ők már ugyancsak megfordultak az elitet képező GP-viadalokon. Eldőlt, hogy az ausztrál Cameron Woodward, és Justin Sedgmen is aláírta szerződését a miskolci csapathoz. A listán szerepel még az angol James Wright, valamint az orosz Szergej Karacsincev neve is. Két szlovén, Szamo Kukovica, és Alekszander Conda bólintott rá a miskolciak hívó szavára.
A csapatlista természetesen megkövetelte juniorok szerepeltetését is. Nos, Jacsó Tibor elnök semmit nem bízott a véletlenre, továbbra is számít Tabaka József, Lőrincz Attila, Szilágyi Tamás és Molnár Attila szereplésére – ők egyébként a tavalyi esztendőben is tagjai voltak a keretnek.
- A felnőtt magyarok közül Kovács Roland, Magosi Norbert és Szatmári László 2009-ben is nálunk húzta a gázt, viszont új embernek számít Bencze Zsolt, Nagy Róbert és Stefáni Attila – mondta érdeklődésünkre Jacsó Tibor, a miskolci klub első embere. – Első ránézésre egy kicsit soknak tűnhet a keret létszáma, más megközelítésben viszont csak azt mondhatom, hogy igenis szükség van ennyi motorosra! A lengyel liga versenykiírása ugyanis rögzíti, hogy minimálisan három hazai sportolónak szerepelnie kell a csapatban. Közülük egy kötelezően junior. Ezért mutatkozott célszerűnek a hazai mezőny valamennyi számottevő motorosát leigazolni.
Érdekes lehet, hogy a tavaly bajnoki címet kiharcoló miskolci csapat ebben az idényben nem számít Darkin, Vlaszov, Hauzinger és Rymel szereplésére. Erről Jacsó Tibor annyit mondott:
A felsoroltakat is megkerestük, és szerződést kínáltunk nekik. Véleményem szerint azonban megérezték, hogy alaposan megerősítjük keretünket, és ezért viszonylag kisebb szereplési lehetőség jutna nekik. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a lengyel második vonalba igazoltak.
Ami a bajnoki rajtot illeti: a lengyel szövetségben már el is készítették a bajnoki menetrendet. Ennek értelmében a Speedway Miskolc április 5-én, húsvét hétfőn mutatkozik majd be. A Népkertben a Rzeszów csapatát látja vendégül, parázs csatákban aligha lesz hiány!
Doros László