Barakonyi Szabolcs, Bukta Imre, Fabricius Anna, Gyenis Tibor, Horváth Kinga, Szabó Benke Róbert, Szépfalvi Ágnes, Varga Éva művészek valamint a kiállítást látogató iskolások, egyetemisták, felnőttek – az Eötvös József Építőipari, Istvánffy Gyula Általános Iskola, Művészeti Szakképző Iskola, Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, S.P.I.C. Iskolacentrum tanulói valamint a Kulturális és Vizuális Antropológia Intézet hallgatói és a Mesterkedő múzeumpedagógiai sorozat résztvevői – művekre reflektáló munkáinak közös kiállítása.
Ez nagy Kunszt? A Nagy Kunszt Kortárs Művészeti Tanulmányi Múzeum országosan egyedülálló kezdeményezés. Eredeti, kortárs műalkotásokból rendez ingyenesen látogatható kiállításokat és ahhoz kapcsolódó foglalkozásokat iskolai osztályok, kreatív csoportok, egyetemisták, felnőttek számára. Feladatának tekinti a közönség és a kortárs művészet világa közötti kapcsolat megteremtését, a kortárs képzőművészet közvetítését. A látogatókat változatos vizuális hatások, a kiállítást értelmező sajátos tárgyak, helyzetek, utalások veszik körbe. A foglakozások során készülő, művekre reflektáló munkák a kiállítás egyre gyarapodó részét képezik.
Miskolci Galéria – Petró-ház: Nagy Kunszt Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeum, Hunyadi u. 12. A kiállítás ingyenesen megtekinthető február 16 – március 6.-ig, hétfőtől – péntekig 10.00 -16.00-ig.