Ugrás a tartalomra

Premier és műhelymunka

Létrehozva
Vágyom egy nő után, Igyék velem egy csésze illatos teát - csak kettő Lehár Ferenc népszerű operettjének, A mosoly országának slágerei közül, melyek felcsendülnek a Miskolci Nemzeti Színház próbáin.
mosolyorszaga2.jpg
Az előadást Halasi Imre rendezi, bemutatója február 12-én 19 órakor lesz a Nagyszínházban. A szereposztásban többek között olyan nevek szerepelnek, mint Vadász Zsolt, Balczó Péter, az Adagio zenekar tagja, Miksch Adrienn, Eperjesi Erika vagy Teremi Trixi.

Szerelem – szerelem.hu

Megérkezett a Miskolci Nemzeti Színházba, és munkához látott Paolo Magelli olasz rendező, aki legutóbb 2005-ben járt Miskolcon, amikor a Szép kilátás című színművet és az Agyő Európa, Európa Agyő! című fantáziát állította színpadra. Munkamódszere most is hasonló: Barta Lajos: Szerelem és az eddig Hegyek.hu munkacímen ismert szerelem.hu próbái párhuzamosan zajlanak, s bemutatójuk is egy nap eltéréssel lesz. A Szerelem premierje március 12-én lesz a Nagyszínházban, a szerelem.hu bemutató előadása pedig március 13-án a Csarnokban. Paolo Magelli ezúttal is együtt dolgozik ®eljka Udovièiècsel, aki dramaturgként vesz részt a munkában.

Leenane szépe és Apácák

Lassan végére érnek a Martin McDonagh művének, a Leenane szépének próbái is: a bemutató előadást február 26-án tekinthetik meg az érdeklődők a Játékszínben. Radoslav Milenkoviæ újvidéki rendező már visszatérő vendége a miskolci színháznak – nagyszínházi rendezések után (Cseresznyéskert, Moliére, Szeget szeggel) most egy négyszereplős színmű létrehozásán dolgozik. A szereplők: Máhr Ági Jászai-díjas, Szirbik Bernadett, Cservenák Vilmos és Lukács Gábor.
Mindezek mellett pedig javában zajlanak az Apácák próbái is. Dan Goggin vidám musicalének bemutatója március 5-én lesz a Kamaraszínházban, rendezője pedig Szirtes Gábor, akinek első – és igen sikeres – rendezése a Botrány az operában című bohózat volt 2008-ban. A táncra perdülő apácák: Seres Ildikó, Varga Andrea, Jancsó Dóra, Simonfi Adrienn és Pap Lívia.

Fotók: Mosoly országa
Galéria ITT!