Ugrás a tartalomra

Visszavették az első üzletet

Létrehozva
Megkezdődött a főutcán azon üzletekből a kilakoltatás, melyeket a BELVISZ Kft.-től peres úton szerzett vissza a MIK Zrt.
zletlakoltatas2.jpg
Mint arról már beszámoltunk, ötéves bírósági eljárás befejezését követően 11 főutcai üzlethelyiség kerül vissza a MIK Zrt.-hez az elkövetkező napokban a BELVISZ Kft.-től, amelyekben új bérlők kezdhetik meg tevékenységüket. Ezzel tovább folytatódik a belváros, illetve az itt található üzletek megújítása.
A MIK Zrt. 2005-ben indította el a Városház tértől az Ady hídig terjedő területen a Főutcai Pláza Projektet (FPP). A Miskolci Önkormányzat döntése értelmében ettől az időponttól kezdve folyamatosan és tervszerűen újult meg a belváros ezen része, melynek lebonyolítója és az önkormányzati épületek esetében egyben kivitelezője a MIK Zrt volt. Két tulajdonosi kör – amelyhez 6, illetve 11 üzlet tartozott – nem volt hajlandó sem megkötni az új szerződést, sem a felmondás után visszaadni az üzleteket a Főutca Pláza Projekt keretében. A jogvita eldöntése érdekében bírósági eljárás indult, amelyek közül az egyik a közelmúltban fejeződött be. A 11 üzletet üzemeltető BELVISZ Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. esetében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság, a Debreceni Ítélőtábla és végül a Legfelsőbb Bíróság is egymással egybehangzóan azt állapította meg ítéleteiben, hogy a MIK Zrt. – az önkormányzat forgalomképes ingatlanvagyonának kezelőjeként, mint bérbeadó – jogszerűen, a törvényi előírásoknak megfelelően gyakorolta felmondási jogát, ezért kötelezte a BELVISZ Zrt.-t az üzlethelyiségek kiürítésére és visszaadására. A volt bérlő minden eszközt bevetett a perek, illetve a döntés meghozatalának elhúzódása érdekében, és az üzleteket a mai napig nem adta vissza.
Emiatt a MIK Zrt. a bíróságon végrehajtási eljárást kezdeményezett, és a körülmények megvizsgálása után azt el is rendelték karhatalom igénybevétele mellett. A kijelölt végrehajtó már ki is tűzte a végrehajtás időpontjait, amelyek az elkövetkező napokban megtörténnek. Ennek első lépése volt a mai akció.

Fotók ITT!