Ugrás a tartalomra

Karakas is indul

Létrehozva
Szombaton és vasárnap 45. alkalommal rendezik meg Budapesten az OTP Bank-PWS Hungária Kupa nemzetközi judo versenyt.
A szövetség idei legjelentősebb hazai viadalára csaknem negyven országból érkeznek sportolók. Az eseményen minden súlycsoportban rajthoz állnak legjobbjaink. Ott lesz a Körcsarnokban sorra kerülő rendezvényen Karakas Hedvig, a Miskolci VSC kitűnő versenyzője is. A mérkőzések mind a két napon délelőtt 10 órakor kezdődnek, és három tatamin zajlanak.