Ugrás a tartalomra

Menni akart, mégis maradt

Létrehozva
Kereken három hete, hogy megtartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Birkózó Szövetség. A jól értesültek az eseményt megelőzően arról pusmogtak, hogy akár őrségváltásra is sor kerülhet, ugyanis úgy gondolták, elég már a Hegedűs korszakból.
Nem lett igazuk, dr. Hegedűs Csaba maradt az elnöki székben, kihívója, Ritter Árpád kénytelen volt visszavonulót fújni. Egyébiránt a szavazók kétharmad része tört lándzsát Hegedűs mellett.

Számunkra azonban ennél jóval izgalmasabb, hogy a közgyűlésen a megyénk színeit képviselő Rónai Kálmán továbbra is bizalmat kapott. Ráadásul nem csak egyszerű elnökségi tagként, hanem újból méltónak és alkalmasnak találták az alelnöki tisztség betöltésére! Kétségtelen tény, hogy a sportvezető az utóbbi két-három évtizedben rengeteget tett a sportág népszerűsítése érdekében. Új szakosztályok születésénél bábáskodott, polgármesterek ajtaján kopogott, kilincselt, semmitől sem riadt vissza a cél érdekében. Fáradozásait eredmény koronázta, ugyanis a birkózásban egyáltalán nem csökkent a versenyzők száma, ráadásul a legtöbb városban, illetve településen kifejezetten megnyugtató, jó körülmények között gyakorolhatnak a fiatalok.

Az egészben az a legérdekesebb, hogy a Magyar Birkózó Szövetség közgyűlésére Rónai úgy utazott el, hogy eszébe sem jutott a kandidálás! Korábban négy cikluson keresztül vállalt munkát, most azonban úgy ítélte meg, hogy elég volt, és nem vállal további szerepet a sportág közvetlen felső irányításában.

- Beszéltem a borsodi klubok képviselőivel, és arra kértem őket, hogy ne jelöljenek az alelnöki tisztségre. Gondoltam, számomra egyáltalán nem derogáló, ha csak az elnökségben kapok helyet, egyszerű tagként is sokat lehet segíteni – idézte fel a történteket a rokonszenves sportvezető. – A közgyűlést megelőzően azonban váratlan fordulat következett be! A Birkózó Ligát alkotó egyesületek, valamint a másik oldal képviselői értesültek róla, hogy pusztán tagként szerepelek a jelöltek között. Nem tagadom, jól esett, amikor közölték velem, hogy nem mondhatok le! A véleményt azzal támasztották alá, hogy a szövetség legfelső vezető testületében markánsan csak én képviselem a többséget alkotó vidéki szakosztályokat. Ezek után nem mondhattam nemet a felkérésre, az pedig külön örömmel töltött el, hogy kilencvenkét százalékos aránnyal választottak meg újra alelnöknek.

Rónai azt sem titkolta, hogy dr. Hegedűs Csaba, illetve a Birkózó Liga közötti ellentmondások továbbra is fennállnak. A miskolci sportvezető azt örömmel konstatálta, hogy a megyei egyetlen olimpiai bajnoka, Repka Attila is bekerült az elnökségbe. Ugyanakkor el tudta volna még ott képzelni Polyák Imrét, illetve Varga Jánost is. Rónai egyébként nem híve a háborúzásnak, a megegyezés híve volt, és ezen a felfogásán a jövőben sem akar változtatni. Mint mondta: mindkét tábor értékes embereire szükség van, a hasznos, perspektivikus elképzeléseket csak közösen lehet megvalósítani.

Doros László