Mi hiteles, bárki által hozzáférhető statisztikai adatokkal támasztjuk alá az elmúlt nyolc év eredményeit. Készek vagyunk a vitára, az összehasonlításra, itt az idő igazat mondani! - hangoztatta a politikus. Gúr Nándor összehasonlító adatokat sorolt a gazdaságról, foglalkoztatásról, közbiztonságról, szociális gondoskodásról 2001-et - az Orbán-kormány utolsó teljes évét - és az azóta eltelt, baloldali kormányok fémjelezte időszakot illetően. Mint mondta, a gazdaság ma, a válság ellenére 17 százalékkal jobb teljesítményt nyújt, mint 2001-ben.
- A 2002-es választások óta, a válság kitöréséig még a legrosszabb évben is mindig magasabb volt a foglalkoztatás - többen dolgoztak - mint az Orbán-kormány legjobb évében. A gazdasági válság következtében egész Európában munkahelyek milliói szűntek meg, ennek hatása alól Magyarország sem vonhatta ki magát. Nálunk azonban - a 3,5 százalékos európai átlaggal szemben - csupán 3 százalék alatti arányban nőtt emiatt a munkanélküliség - mondta el a megyei elnök, aki a közbiztonságról szólva kihangsúlyozta: 2001-hez képest ma harmadával kevesebb közlekedési baleset történik az utakon. Az ismertté vált bűncselekmények száma 70 ezerrel csökkent, ezekben a tendenciákban pedig nyilvánvalóan szerepet játszik az idevonatkozó törvénykezés, jogalkotás hatékonysága, a rendvédelmi szervek munkája.
Gúr Nándor utalt rá, hogy az elmúlt időszakban nagyon sok vita övezte az egészségügyet, ezen a területen talán minden másnál erősebben érvényesült a politikai célú hangulatkeltés. - A tények, adatok viszont azt mutatják: az elmúlt hét évben nőtt a születések száma, a halálozásoké ugyanakkor csökkent. Nőtt az átlagéletkor, ma másfél évvel tovább élnek az emberek Magyarországon, mint 2001-ben. - hangoztatta a politikus. - Az abortuszok száma 12 ezerrel csökkent, a gyógyszertámogatás pedig 179 milliárdról 345 milliárdra nőt - ami az infláció figyelembe vételével is másfélszeres reálérték növekedést jelent. 16 új kistérségi betegellátó központot adtak át, kiszélesítették a légimentést, 15 százalékkal nőtt a mentőállomások száma, rendezték a betegbiztosításokat.
- Az összes hibával, nehézséggel együtt, ezen a területen is látható eredményei vannak tehát a fejlesztéseknek, a kormányzati egészségpolitikának - emelte ki a képviselő, aki a szociális gondoskodásokról szólva elmondta: reálértékben ma 32 százalékkal érnek többet a nyugdíjak, ennyivel többet tud vásárolni a nyugdíjas, mint 9 évvel ezelőtt. Akkor a GDP (nemzeti össztermék) 8,2 százalékát fordították nyugdíjakra, ma 10,4 százalékát fordítják. Egészségügyre 2001-ben a nemzeti össztermék 4,2 százalékát fordították - ez az arány ma 4,7 százalék, ami százmilliárdokban mérhető növekedést jelent. Oktatásra, családtámogatásokra ugyancsak többet fordítanak ma, mint 9 évvel ezelőtt.
Kormos Dénes MSZP-s képviselő a B.-A.-Z. megyei Önkormányzat által kiadott magazint bírálva elmondta: ezt - nehéz anyagi helyzetben, komoly költségráfordításal - azért indították annak idején, hogy érték-és hagyományőrző, turisztikai jellegű magazinként hírt adjon a megyében élő emberek örömeiről, gondjairól, a települések életéről. A képviselő szerint viszont, a lap legutolsó számában már egyértelműen ellenzéki "kampányszócső"-vé vált. - Az itt élő emberekkel szemben is tiszteletlenség, ha meg sem említik azokat a fejlesztéseket, közös eredményeket, melyeket nem egyszer komoly áldozatvállalással, összefogással sikerült elérni, csupán a negatívumokról van szó, kizárólag ellenzéki megszólalókkal - fogalmazott Kormos Dénes.
Dr. Varga László képviselő szerint komoly adatvédelmi aggályokat vet fel, hogyan került a Fidesz birtokába az összes magyarországi nyugdíjas címe - mivel valamennyien megkapták az ellenzéki párt "nyugdíjvitával" kapcsolatos kampánylevelét. A szocialista poltikus szerint nem felel meg a valóságnak az az ellenzéki állítás, hogy egy egyszerű postai szolgáltatásról van szó - azaz hogy a nyugdíjakkal együtt kézbesítették a DM leveleket - mivel ezeket olyan nyugdíjasok is megkapták, akikhez nem szokott ezért postás járni, mivel régóta banki átutalással kapják a nyugdíj havi összegét.