Ugrás a tartalomra

Véget ért a Bűnmegelőzési Szabadegyetem

Létrehozva
A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjában a Bűnmegelőzési Szabadegyetem előadás-sorozatának zárásaként adták át annak a 88 résztvevőnek a tanúsítványt, akik meghallgatták a 4, bűnmegelőzésről szóló előadást.
Sokan vettek részt a Bűnmegelőzési Szabadegyetemen, hiszen ezt azt mutatja, fontosnak tartják a hallgatók a kriminológiai elleni küzdelmet, a közrend hatékony védelmét – mondta megnyitójában dr. Stipa István rektorhelyettes. Dr. Sárközi László, Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjának igazgatója kiemelte, hogy a felnőttképzés évek óta nagy népszerűségnek örvend, főleg a Miskolci Egyetemen végzettek gondolják úgy, hogy szeretnének még egy másoddiplomát szerezni.

Új és új kihívások, nehézségek jelennek meg folyamatosan a rendőrség számára, amelyekkel szemben mindig fel kell venniük a versenyt a rend őreinek. Éppen ezért fontos és hasznos volt ez az előadás-sorozat – mondta Nyírő Pál, a városi önkormányzat közbiztonsági tanácsnoka, majd hangsúlyozta –  Aki részt vett ezeken az előadásokon és csak 3-4 barátjának elmondja majd a Szabadegyetemen elhangzottakat, már sokat tett a kriminalizmus elleni védekezésért.

Csóra György, az Országos Polgárőr Mozgalom alelnöke elmondta, hogy 2009 végén minőségi javításokat tettek a polgárőrség javításáért, és továbbra is várják a kollégákat, akik együtt akarnak tenni a közrendért. A polgárőrök között vannak akik civilben pedagógusok, gyári munkások, egyetemisták, a legtöbbjük járőrként teljesít szolgálatot, de szükség van adminisztrációs munkatársakra is, szlogenjük: „Együtt, egymásért.” Az ünnepélyes átadón dr. Csendes László nyugdíjas rendőr alezredes, és dr. Mecser Tamás jelenlegi ezredes is résztvett.

A legkülönfélébb területekről érkeztek résztvevők, a hallgatók között volt  jogász, nyomozó, egyetemista, idősökkel vagy szenvedélybetegekkel foglalkozó szociális munkás, vállalkozó, és egészségügyi dolgozó is. A 2009 őszén indult  Bűnmegelezési Szabadegyetem keretében előadást tartott többek között Juhászné Ceglédi Tünde, a Miskolci Drogambulancia vezetője, dr. Váradi Erika a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának dékánhelyettese, valamint Jeney Károly, a B-A-Z megyei Rendőr Főkapitányság rendőr alezredese. Az előadásokon szó volt a szenvedélybetegek morfológiájáról, az alkohol és bűnözés kapcsolatáról, a kábítószerek fogyasztásának társadalmi és egyéni következményeiről, valamint arról is - ami a legtöbb laikus számára bizonyára újdonság-  hogy a játékszenvedélynek lehet súlyos kriminológiai következménye is.

Búzafalvi Tamás

Fotók ITT: