
A Jobbik programjának főbb célkitűzéseit Szegedi Csanád, európai parlamenti képviselő ismertette a rendezvényen résztvevő érdeklődőkkel. A Jobbik alelnöke többek között a szociális rendszerrel és a közbiztonsággal kapcsolatos intézkedés-terveikről beszélt, de kitért a munkahelyteremtéshez kapcsolódó elgondolásaikra is. A programot ismertető fórum után az ITC-székház nagytermében mutatta be a Jobbik a megye tizenhárom országgyűlési képviselőjelöltjét. Miskolc négy választókerületében Egyed Zsolt, Csorba János, Szabó Attila és Sztancsik Balázs indul majd, az ötös számú körzet jelöltje Kisgergely András, a hatosé Bencs Gábor, a hetesé Endrésik Zsolt, a nyolcas számú kerületben Miklós Árpád, a kilencesben Baksy Rezső, a tízesben pedig Szajkó Gábor száll versenybe a voksokért. Holcman László a tizenegyes, Balla Gergő a tizenkettes, Csikai Balázs pedig a tizenhármas választókerület jelöltjeként indul az országgyűlési választásokon.