A találkozó favoritjának a miskolci alakulat számított, igaz viszont, hogy az ősszel Szegeden csak 9-9-es döntetlenre futotta a gárda erejéből – Kővári Balázs azon a mérkőzésen nem szerepelt. A Szemere Bertalan Középiskola tornatermében megrendezett összecsapáson végig a miskolciak vezettek és bajnokesélyeshez méltó játékkal zsebelték be az újabb két pontot. A 13:5-ös siker kiütést jelez, de azért akadtak szoros csaták, minden pontért meg kellett küzdeniük a hazaiaknak. A miskolciak közül Kővári Balázs négyet, Doros Szilárd és Laczkó Sándor hármat-hármat, Lehoczki Gábor kettőt nyert, és győzött a Doros-Kővári pár is. A diadal egyben azt is jelentette, hogy a közlekedésiek húsz ponttal megerősítették helyüket a táblázat első pozíciójában.
Továbbra is figyelniük kell azonban a második helyezett Jászberényre, mivel az alföldiek miskolci vendégeskedése is két ponttal zárult. A Jászberény ugyancsak szombaton játszott, ellenfele a Diósgyőri ASE gárdája volt. A mérkőzést a vendégek 13:5 arányban nyerték. A diósgyőriek közül Nemes Vincze kettőt, Géczi István és Pados Zoltán egyet-egyet nyert, és győzött a Géczi-Nemes duó is.
D. L.