Virtuális sajtótájékoztatót tartott Rózsa Edit a közszolgálati csatorna reggeli műsorában. A műsor tervezetében a legendás „Pislog, mint miskolczi kotsonyában a béka!” szólással hívták fel a figyelmet a programra.
A több mint kétórás adás alatt sor került a tokaji bor és sör házasságából született KORTY® nevű ital bemutatására, mely a Kocsonyafesztivál hivatalos itala – jelen volt Vaskó György, az ital „atyja” is. A 2005-ben megalkotott nedű mellett természetesen kocsonyát is készítettek, és a fesztiválról szóló dal is felcsendült.

Rózsa Edit elmondta, különleges megnyitóval, karneváli felvonulással kezdődik február 19-én a jubileumi Kocsonyafesztivál.
Több mint kétszáz program lesz a fesztivál területén, kulturális és gyerekprogramok, Hollóházi Interaktív játszóház, a Miskolci Egyetem varázslabora, komoly- és könnyűzenei koncertek, katalán mozgószobrok várják a világ minden tájáról az érdeklődőket.
Az idei fesztivál a régi idők Miskolcát fogja idézni: „ne lepődjön meg senki, ha Dérynékkel, Latabárokkal, Ferenczi Sándorokkal fut össze Miskolc belvárosában. Az is előfordulhat, hogy Nagy Lajos király II. Rákóczi Ferenc oldalán érkezik”- zárta szavait Rózsa Edit.