Ezt célozza az „Idősek Akadémiája 2010” elnevezésű rendezvénysorozat, amelyre a szervezők minden alkalommal az időseket leginkább érdeklő kérdéseket választják ki témául.
A rendezvénysorozat célja, hogy széleskörű tájékoztatást adjon a nyugdíjas társadalom tagjai részére az időseket érintő jelenlegi és jövőbeni aktuális kérdésekről. Az eseményen kiemelt szerepet kapott a Nemzeti Idősügyi Stratégia, amely hosszú távon azt célozza, hogy javulás történjen az idősek helyzetével kapcsolatban. Sok egyéb mellett ez is téma volt az akadémia mostani rendezvényén.
A Nemzeti Idősügyi Stratégiát mások is rendkívüli jelentőségűnek tartották. Az abban megfogalmazottak reményt és erőt adnak az idős emberek számára ahhoz is, hogy folyamatosan részt vegyenek a közéletben.
A rendezvényen az említetteken kívül szó volt még a megbecsültségről, a generációk közötti kapcsolatról, de az esélyegyenlőségről is. A sorozat folytatódik, legközelebb márciusban találkoznak az idősek, hogy megosszák egymással gondolataikat a mindennapjaikat érintő aktualitásokról.
Miskolc Televízió