Boros Árpád bevezetőjében vázolta a kohászat történetét, kiemelve Mária Terézia 1770. július 28.-án kelt rendeletét - mellyel megalapította a „Hámor Vas-mű”-vet - valamint Fazola Henriket, akinek önfeláldozó, saját egzisztenciáját sem kímélő tevékenysége nélkül nem alakulhatott volna ki a térségben a kohászat.
Fazola Henrik építtett kohót Ómassán, amely 1828-ig működött, majd fia, Frigyes létrehozta az újmassai Õskohót, ami 1866-ban szüntette be termelését, ma ipari műemlék. A kiegyezést követően döntöttek a vasmű elköltöztetéséről, ekkor került a gyár Diósgyőrbe, 1870-ben. Az üzem egyre korszerűbbé vált, 1879-ben bevezették a Siemens–Martin-, 1882-ben a Bessemer-acélgyártást.
A diósgyőri kohászat azonban a II. világháborút követően indult igazi fejlődésnek, amikor elkezdték nehézipari központtá fejleszteni Miskolcot. A Lenin Kohászati Művek (LKM) névre keresztelt kombinát a megye legnagyobb munkaadójává vált. Boros Árpád kihangsúlyozta, hogy 1969-ban 19400-an dolgoztak a kohászatban, s a családtagokat, beszállítókat is számítva, elmondható, hogy több mint százezer embernek adott megélhetést. 1975-ben az LKM nyeresége meghaladta az egymilliárd forintot, 1977-ben egymillió tonna acélt termelt az üzem, s ezt még kilencszer meg tudta ismételni. 1975-ben nemesacél-hengermű épült, majd a kombinált acélműben oxigénbefúvásos LD-konverter (ami folyékony nyersvasból állít elő acélt), UHP elektromos ívkemence és ASEA üstmetallurgiai berendezés, 1982-ben folyamatos acélöntő berendezés létesült, 1985-ben tekercshúzó és foszfátozó üzem.
1989-ben Diósgyőri Metallurgiai és Alakítástechnológiai Gyárak Részvénytársasága (DIMAG Rt.) néven működött tovább a kohászat. A gyár egyes részlegei előbb leányvállalattá, majd önálló gazdasági társaságokká alakultak. A DIMAG Rt-t 1991. december 29-én privatizálták majd kezdetét vette a diósgyőri kohászat vesszőfutása - 1996-tól technológiai és tulajdonosváltásokkal, 2000-től felszámolásokkal és újabb eladásokkal, a gyár fokozatos leépülésével. Boros Árpád elmondta, hogy a kohászat egykori területén ma mintegy 80 tulajdonos osztozik, melyek közül csak néhány végez a korábbihoz hasonló tevékenységet. Az alapítás 240-ik évfordulójára megjelent kötet - a Tanulmányok Diósgyőr történetéhez elnevezésű könyvsorozat huszonegyedik darabja - több mint 400 oldalon, gazdagon illusztrálva mutatja be a kohászatban folyó tevékenységet, az ide kötődő szociális, kulturális és sportéletet. Dobrossy István, a könyv szerkesztője kiemelte, mennyire fontos, hogy a könyv lapjain megmaradnak az utókor számára azok a technikai emlékek, műtárgyak, amelyeket eredetiben már nem sikerült megőrizni - s hogy az érdeklődők akkor is valós információkat nyerhetnek majd innen, "ha már nem lesz aki emlékezzen és meséljen" a kohászat egykor volt hétköznapjairól. Káli Sándor arról szólt, hogy a kiadvány most különös jelentőséggel bír. Erősíti a hitet, hogy nem csupán múltja, jövője is van a kohászatnak Diósgyőrben - hangsúlyozta a miskolci polgármester, kérve az olvasókat, ne csak tanulmányozzák, hanem terjesszék is amiket a könyv lapjain látnak. Dr. Tompa Sándor képviselő arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos lenne, hogy a kötet anyaga elektronikus formában, az interneten is elérhető legyen.
