Ugrás a tartalomra

Négy embert mentettek ki a Balatonból

Létrehozva
Gyermeket és felnőtteket mentettek a balatoni vízimentők – közölte vasárnap Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) szóvivője.
Csak a Rupert mentőhajónak és a rajta dolgozó vízimentők felkészültségének és bátorságának köszönheti az életét az a három felnőtt és egy gyerek, akiket szombaton este mentettek ki a viharos Balatonból. Azt egyelőre senki sem tudja, hogy mit kerestek az orkán erejű széllökésekkel tarkított viharban a vízen – számolt be a szóvivő. Az biztos, hogy erejük végén jártak akkor, amikor a Ruperttel érkező vízimentők megtalálták őket Zamárdi közelében.

Tar Mihály közölte: a hajóhoz több mentőegység is elindult segíteni. A vízirendészet hajója rá is talált a bajban lévő vitorlásra, amelyet megpróbáltak partra vontatni. Eközben hibásodott meg a rendőrhajó, majd szakadt el a vontató kötél és elsodródtak egymástól.

Fél nyolc körül kapott riasztást a vízimentők ügyelete. Tihanyból először a VMSZ egyik partnerének hajója indult el, de az a rendkívüli időjárás miatt visszafordult. A hajón lévő felszerelése nem tette lehetővé a tájékozódást. A Rupert – rajta Beke György hajóvezető, Boros Ádám navigátor és Antal Kálmán matróz – nem sokkal nyolc óra után hagyta el a zánkai állomáshelyet.