A Bujtor Istvánról szóló könyv szerdán jelent meg, a kötetben az alig egy éve elhunyt színidirektorra ebben emlékeztek pályatársai és családtagjai.
„Fater, Papi, Ötvös Úr, Ezt megcsíptük, Oszi!?, A Rabonbán már hiába várja kapitányát” – néhány fejezetcím a Bujtor című könyvből, amelynek bemutatóján ott volt a tavaly elhunyt sztár özvegye, Bujtor Judit, Anna lánya, akit Csupinak hívott, és a zenész testvér, Frenreisz Károly.
Anna egy rövid mesét írt az édesapjáról: „Csupi mindennap ült indiánsas apja mellett, nézte az önfeláldozó baglyok munkáját, és mesélni kezdett. Mesélt a régi életről, mesélt a sebességről, a szélről, a tengerről, a szabadságról, az illatokról, a ragaszkodásról és az erőről. Kétségbeesetten kapaszkodott apja törött szárnyába.
Megígérte, hogy ezúttal még gyorsabb indiánsas lesz, és neki születnek majd indiánsas gyerekei, hogy szükség lesz indiánsas nagyapára, aki a bölcsességet hordozza, és terelgeti a szertelen apró sasfiókákat. De ezeket már magának mondta. Az indiánsasok ugyanis nem alkusznak. Erőből buknak alá a tengerbe. Örökre. Csupi azóta erősebb indiánsas, lelkében egy sohasem múló fájdalommal, és ragaszkodással.” Bujtor a lányát mindig azzal biztatta, hogy írjon mesét a gyerekeknek. Ez volt az első meséje – édesapjának!
Frenreisz Károly így emlékezett alig egy éve elhunyt bátyjára: „Gyerekkorunkban többször verekedtünk hármasban, Istvánnal és Zoltánnal (Latinovits Zoltán – A szerk.), édesanyánk alig bírt velünk. Ezt látva édesapánk egyszer összeültetett bennünket, azt mondta, fiúk, nem kell ezt az életet nagyon komolyan venni. Mi már ezt akkor is tudtuk, mégis néha túl komolyan vettük."
„Fater, Papi, Ötvös Úr, Ezt megcsíptük, Oszi!?, A Rabonbán már hiába várja kapitányát” – néhány fejezetcím a Bujtor című könyvből, amelynek bemutatóján ott volt a tavaly elhunyt sztár özvegye, Bujtor Judit, Anna lánya, akit Csupinak hívott, és a zenész testvér, Frenreisz Károly.
Anna egy rövid mesét írt az édesapjáról: „Csupi mindennap ült indiánsas apja mellett, nézte az önfeláldozó baglyok munkáját, és mesélni kezdett. Mesélt a régi életről, mesélt a sebességről, a szélről, a tengerről, a szabadságról, az illatokról, a ragaszkodásról és az erőről. Kétségbeesetten kapaszkodott apja törött szárnyába.
Megígérte, hogy ezúttal még gyorsabb indiánsas lesz, és neki születnek majd indiánsas gyerekei, hogy szükség lesz indiánsas nagyapára, aki a bölcsességet hordozza, és terelgeti a szertelen apró sasfiókákat. De ezeket már magának mondta. Az indiánsasok ugyanis nem alkusznak. Erőből buknak alá a tengerbe. Örökre. Csupi azóta erősebb indiánsas, lelkében egy sohasem múló fájdalommal, és ragaszkodással.” Bujtor a lányát mindig azzal biztatta, hogy írjon mesét a gyerekeknek. Ez volt az első meséje – édesapjának!
Frenreisz Károly így emlékezett alig egy éve elhunyt bátyjára: „Gyerekkorunkban többször verekedtünk hármasban, Istvánnal és Zoltánnal (Latinovits Zoltán – A szerk.), édesanyánk alig bírt velünk. Ezt látva édesapánk egyszer összeültetett bennünket, azt mondta, fiúk, nem kell ezt az életet nagyon komolyan venni. Mi már ezt akkor is tudtuk, mégis néha túl komolyan vettük."