Figyelmeztető jelként lehetett értékelni, hogy az együttes kerete nem kezdte meg a felkészülést az eredetileg kitűzött időpontban. Január 3-a helyett csak 10-én látnak munkához a miskolciak, egyelőre azonban az is nagy kérdés, hogy kikkel?
- Két beszélgetésünk között mindössze öt nap telt el, és amit először csak finoman jelzett, az most aktualitássá vált, hiszen lemondott. Vajon mi késztette erre a gyors döntésre? – tettem fel a kérdést Kun Attilának.
- A kép csalóka, ugyanis jó ideje morfondíroztam azon, hogyan tovább? – válaszolta a leköszönő tréner. – Azt gondoltam, hogy a bajnoki szünetben történik valami, kiegyenesednek a jelenleg még kusza szálak, de csalódnom kellett. Hétfőn leültem egyeztetésre Fehér Péterrel. A klub elnökétől fontos kérdésekre szerettem volna választ kapni.
- Megosztaná ezeket a felvetéseket velünk is?
- Természetesen. Tudni akartam, hogy mi lesz az elmaradt bérekkel, illetve költségtérítésekkel. Szeptember 10-e óta ugyanis egyetlen forintot sem kaptak a játékosok, illetve a szakvezetés. Ez így nem mehet tovább, hiszen a kézilabdásoknak valamit mondani kell. A kialakult helyzetben az is bizonytalan, hogy kik vágnak majd neki a felkészülésnek. Felnőtt emberekről van szó, nem futtathatom őket a kinti hidegben a semmiért. Arra is választ akartam kapni, hogy milyen célt tűznek ki a csapat elé a tavaszi folytatásra. Jelenleg másodikok vagyunk a bombaerős Gyöngyös mögött. Amennyiben zavartalan körülmények között készülhetnénk, akkor ezt a pozíciót akár meg is lehetne őrizni. Egyébként azonban kritikussá válhat a folytatás. Nem tudom, mit bír el a költségvetésünk.
- Ezek valóban fajsúlyos felvetések, és lehangoló jövőképet festenek!
- Tavaly hajszállal maradtunk le az Orosháza mögött, de a második helyért nem kellett szégyenkeznünk. A bajnokság kezdete előtt leültünk a Miskolc Holding Zrt. vezetőivel. Fő támogatóink bajnokesélyes együttes kialakítására kértek. Úgy vélem, nem dolgoztam rosszul, hiszen az említett nehézségek ellenére ott loholunk a listavezető nyomában. Így viszont, hogy egyik hónapról a másikra minden bizonytalanná vált, nem láttam túlságosan sok értelmét az erőlködésnek. Soha nem szerettem a szélmalomharcot. A játékosok elé általában az edző áll ki, ő viszi a jó, illetve kevésbé jó híreket. Nos, senkit nem szeretnék áltatni, becsapni még kevésbé, a hitegetés pedig végképp távol áll tőlem. Nem tehettem mást, számomra a legtisztességesebb megoldást választottam.
- Bután hangzik a kérdés, de nem sajog a szíve?
- Hazudnék, ha ezt letagadnám! Rengeteg munkám fekszik a csapatban, azt hiszem, hogy amit az utóbbi három év alatt elértünk, arra valamennyien büszkék lehetünk. Az újabb hegycsúcs meghódításához azonban meg kell teremteni a szükséges feltételeket is!
- Említette, hogy nem szakad el a sportágtól. Hogyan képzeli a folytatást?
- Sok éve az volt a vágyam, hogy 7-9 éves gyerekekkel foglalkozhassak. Nos, ez most megvalósulhat. A Miskolci Városi Sportiskola Nonprofit Kft. kézilabda-szakosztálya ugyanis toborzót hirdet és 2002-2003-ban született fiúk jelentkezését várjuk. Azt tervezem, hogy a Rendészeti Szakközépiskola (Miskolc, Szentpéteri kapu 78.) tornacsarnokában hétfőn, kedden és csütörtökön vezényelek majd foglalkozást a gyerekeknek. Az első edzést január 11-én tartom. Akit érdekel, az telefonon is jelentkezhet: 30/286-2630.
Immár szükségtelen azt bizonygatni, hogy a DKC helyzete cseppet sem szívderítő. Edzőt ugyan egészen biztosan találnak majd a klub irányítói, viszont minden bizonnyal le kell számolniuk az illúziókkal. Fehér Péter elnök tisztában van a rájuk váró megpróbáltatásokkal, s azzal is, hogy valószínűleg átalakított kerettel vághatnak majd neki a tavaszi idénynek. A várhatóan egészen fiatalokra, saját nevelésű utánpótlásra építendő alakulat talán elkerülheti a dicstelen kiesést, az igazi gondot azonban más jelenti.
Az, hogy kártyavárként omolhat össze egy szisztematikus, kitartó munkával felépített miskolci csapat!
Doros L.
- Két beszélgetésünk között mindössze öt nap telt el, és amit először csak finoman jelzett, az most aktualitássá vált, hiszen lemondott. Vajon mi késztette erre a gyors döntésre? – tettem fel a kérdést Kun Attilának.
- A kép csalóka, ugyanis jó ideje morfondíroztam azon, hogyan tovább? – válaszolta a leköszönő tréner. – Azt gondoltam, hogy a bajnoki szünetben történik valami, kiegyenesednek a jelenleg még kusza szálak, de csalódnom kellett. Hétfőn leültem egyeztetésre Fehér Péterrel. A klub elnökétől fontos kérdésekre szerettem volna választ kapni.
- Megosztaná ezeket a felvetéseket velünk is?
- Természetesen. Tudni akartam, hogy mi lesz az elmaradt bérekkel, illetve költségtérítésekkel. Szeptember 10-e óta ugyanis egyetlen forintot sem kaptak a játékosok, illetve a szakvezetés. Ez így nem mehet tovább, hiszen a kézilabdásoknak valamit mondani kell. A kialakult helyzetben az is bizonytalan, hogy kik vágnak majd neki a felkészülésnek. Felnőtt emberekről van szó, nem futtathatom őket a kinti hidegben a semmiért. Arra is választ akartam kapni, hogy milyen célt tűznek ki a csapat elé a tavaszi folytatásra. Jelenleg másodikok vagyunk a bombaerős Gyöngyös mögött. Amennyiben zavartalan körülmények között készülhetnénk, akkor ezt a pozíciót akár meg is lehetne őrizni. Egyébként azonban kritikussá válhat a folytatás. Nem tudom, mit bír el a költségvetésünk.
- Ezek valóban fajsúlyos felvetések, és lehangoló jövőképet festenek!
- Tavaly hajszállal maradtunk le az Orosháza mögött, de a második helyért nem kellett szégyenkeznünk. A bajnokság kezdete előtt leültünk a Miskolc Holding Zrt. vezetőivel. Fő támogatóink bajnokesélyes együttes kialakítására kértek. Úgy vélem, nem dolgoztam rosszul, hiszen az említett nehézségek ellenére ott loholunk a listavezető nyomában. Így viszont, hogy egyik hónapról a másikra minden bizonytalanná vált, nem láttam túlságosan sok értelmét az erőlködésnek. Soha nem szerettem a szélmalomharcot. A játékosok elé általában az edző áll ki, ő viszi a jó, illetve kevésbé jó híreket. Nos, senkit nem szeretnék áltatni, becsapni még kevésbé, a hitegetés pedig végképp távol áll tőlem. Nem tehettem mást, számomra a legtisztességesebb megoldást választottam.
- Bután hangzik a kérdés, de nem sajog a szíve?
- Hazudnék, ha ezt letagadnám! Rengeteg munkám fekszik a csapatban, azt hiszem, hogy amit az utóbbi három év alatt elértünk, arra valamennyien büszkék lehetünk. Az újabb hegycsúcs meghódításához azonban meg kell teremteni a szükséges feltételeket is!
- Említette, hogy nem szakad el a sportágtól. Hogyan képzeli a folytatást?
- Sok éve az volt a vágyam, hogy 7-9 éves gyerekekkel foglalkozhassak. Nos, ez most megvalósulhat. A Miskolci Városi Sportiskola Nonprofit Kft. kézilabda-szakosztálya ugyanis toborzót hirdet és 2002-2003-ban született fiúk jelentkezését várjuk. Azt tervezem, hogy a Rendészeti Szakközépiskola (Miskolc, Szentpéteri kapu 78.) tornacsarnokában hétfőn, kedden és csütörtökön vezényelek majd foglalkozást a gyerekeknek. Az első edzést január 11-én tartom. Akit érdekel, az telefonon is jelentkezhet: 30/286-2630.
Immár szükségtelen azt bizonygatni, hogy a DKC helyzete cseppet sem szívderítő. Edzőt ugyan egészen biztosan találnak majd a klub irányítói, viszont minden bizonnyal le kell számolniuk az illúziókkal. Fehér Péter elnök tisztában van a rájuk váró megpróbáltatásokkal, s azzal is, hogy valószínűleg átalakított kerettel vághatnak majd neki a tavaszi idénynek. A várhatóan egészen fiatalokra, saját nevelésű utánpótlásra építendő alakulat talán elkerülheti a dicstelen kiesést, az igazi gondot azonban más jelenti.
Az, hogy kártyavárként omolhat össze egy szisztematikus, kitartó munkával felépített miskolci csapat!
Doros L.