Engedély nélkül árusította fia a panaszos tulajdonában lévő édességeket. A X. kerületi Rendőrkapitányság ezért az árut elvette, a X. kerületi önkormányzat lefolytatta a szabálysértési eljárást – majd amikor vissza kellett volna adni a cikkeket, kiderült, hogy azoknak mintegy harmada hiányzott. A biztos vizsgálata során megállapította, hogy a rendőrség az édességeket mérést követően, átvételi elismervény ellenében, de jegyzőkönyv készítése nélkül vette át, majd két nap múlva átadta az eljárás folytatására hatáskörrel rendelkező szabálysértési hatóságnak. A szabálysértési hatóság elmulasztotta a dolgok formális lefoglalását, valamint a jegyzőkönyv felvételét, továbbá a jogszabályban előírt egyéb garanciális szabályok betartását. Ilyen például, hogy a lefoglalást határozattal kell elrendelni, ami ellen panasznak van helye. A lefoglalt dolgok őrzéséről és megfelelő tárolásáról az eljáró szabálysértési hatóságnak kell gondoskodnia.
A szabálysértési hatóság pénzbírsággal sújtotta a panaszos fiát, és az elvett dolgokat visszaadni rendelte, de ezügyben a jogorvoslatot kizárta. A szabálysértési törvény ugyanakkor nem ismeri az elvétel és visszaadás fogalmát, csak a lefoglalásét, visszatartásét. A visszaadott árut lemérték és kiderült, hogy több kilogramm aszalt vörös áfonya, étzselés drazsé, tejmogyorós golyó teljesen hiányzott, más édességeknek pedig egy része. A nagyjából harmincezer forintot érő édesség azon a rendőrségen, vagy annál a szabálysértési hatóságnál tűnt el, amelynek gondoskodnia kellett volna a biztonságos őrzésről.
Az ombudsman nem fogadhatta el az érvelést, amely szerint a hatóság hivatali helyiségében nincs mérleg, ezért az átvételre mérlegelés nélkül került sor. A jogszabály ugyanis kötelezően előírja a lefoglalt dolgok mennyiségének megállapítását. A mulasztás következményeit ennélfogva a szabálysértési hatóságnak kell viselnie.
Az ombudsman megállapította, hogy a szabálysértési hatóság mulasztása súlyosan sértette a panaszos tulajdonhoz és tisztességes eljáráshoz való jogát, ezért kezdeményezte a X. kerületi önkormányzat jegyzőjénél, hogy térítsék meg az okozott kárt, a jövőben a szabálysértési eljárások lefolytatása során tartsák be a garanciális eljárási szabályokat, és gondoskodjanak a lefoglalt dolgok mennyiségének lemérésére alkalmas eszköz beszerzéséről.
Országgyűlési Biztos Hivatala