Béres Csaba szakágvezető arról adott tájékoztatást, hogy a tornán az 1991-es születésű, VI. korcsoportos tanulók vehetnek részt. A diákolimpiai versenyen azonban csak abban az esetben indulhatnak, ha az előző tanévben is az intézmény tanulói voltak. A versenyen azok az V-VI. korcsoportba tartozó diákok vehetnek részt, akik kézilabda sportágban - 2008. augusztus 1. óta az MKSZ illetve a megyei/budapesti Kézilabda Szövetség rendezésében bajnoki-, vagy kupamérkőzésen 2008. augusztus 1. óta nem vettek részt. Fontos kikötés, hogy a kiírás szerint az amatőr labdajátékokban IV. korcsoportos tanuló nem vehet részt!
A győztes együttes továbbjut az országos döntőre. A játékidő 2 x 20 perc, 5 perc szünettel. Egy csapatban 12 játékos szerepeltethető, az a 12 fő, akiket az első mérkőzés jegyzőkönyvébe beírtak. Az igazolásokat a mérkőzések kezdete előtt fél órával ellenőrzik. Ehhez szükséges a diákigazolvány, internetes nevezési lap, orvosi igazolással és igazgatói aláírással, valamint személyi igazolvány vagy érvényes útlevél. A játékvezető és a rendezés költségeit a Megyei DST fedezi, minden egyéb költség a csapatokat terheli.
Az 1–3. helyezett érem, az 1–4. helyezett oklevéldíjazásban részesül. Korábban lejátszották a csoportmérkőzéseket. Ezekben így alakult ki a sorrend:
„A” csoport végeredménye: 1. Ságvári Endre Gimnázium Kazincbarcika 6 pont, 2. Árpád Vezér Gimnázium Sárospatak 4 pont, 3. Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Miskolc 2 pont, 4. Földes Ferenc Gimnázium Miskolc 0 pont.
„B” csoport végeredménye: 1. Herman Ottó Gimnázium Miskolc 6 pont, 2. Kós Károly Szakközépiskola Miskolc 4 pont, 3. Szentpáli István Szakközépiskola Miskolc 2 pont, 4. Széchenyi István Szakközépiskola Mezőkövesd 0 pont.
A szervezők már el is készítették a megyei döntő pontos menetrendjét. Március 3-án, csütörtökön, 9 órától csatáznak a csapatok. Az időrend. 9.00: Herman–Kós. 10.00: Ságvári–ÁVG. 11.00: Két vesztes a 3. helyért. 12.00: Két győztes az első helyért. 13.00: Eredményhirdetés.
D. L.