Ugrás a tartalomra

Összefogás a Miskolci Egyetemen a bűnmegelőzésért

Létrehozva
TEtt – program az áldozatokért és tettesekért névvel indult bűnmegelőzési projekt az Észak-magyarországi, Dél-dunántúli és Észak-alföldi régió kilenc megyéjében. A részleteket a Miskolci Egyetemen ismertették hétfőn.
A Belügyminisztérium, a Miskolci Egyetem, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Szolgálata, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága és a Baranya, valamint a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja összefogott, hogy a bűnözéssel szembeni fellépés hatékonyságát növelje. A program megalkotói a „TEtt – program az áldozatokért és tettesekért” nevet adták tevékenységüknek. Szabó Miklós, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja a projektet ismertető sajtótájékoztatón elmondta, a kezdeményezés elindításánál arra gondoltak: nem elég a perlekedésre felkészíteni a hallgatókat, nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre is.

egyetem6_custom.jpg
Bagosi Borbála főosztályvezető-helyettes, Belügyminisztérium (balról); Szabó Miklós, Csemáné Váradi Erika, Kocsisné Baán Mária

A TEtt két szakaszból áll: a 185 millió forintos előkészítő fázis 2009 júliusában zárult le, jelenleg a kétmilliárdos megvalósítás történik. A fejlesztések három pillérre épülnek: a bűnmegelőzési szakemberképzésre, a bűncselekmények áldozatainak való segítségnyújtás biztosítására és az elkövetők társadalmi visszailleszkedésének elősegítésére. A Miskolci Egyetem irányításával képzési programok indulnak bűnmegelőzési szakemberek és önkéntesek számára. Három új szolgáltatást vezetnek be az áldozatsegítés terén: 24 órás diszpécserszolgálatot, pszichológusi segítségnyújtó-rendszert és közösségi foglalkoztatót alakítanak ki – utóbbi a társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációt hivatott elősegíteni.

A projekt három pillérének megfelelően a Miskolci Egyetem olyan tanfolyamokat alakított ki, amelyek a programba bekapcsolódó önkéntesekn és szakemberek számára is elérhetőek. Ennek megfelelően akkreditált, kétszer háromnapos felnőttképzési tanfolyamokat és két féléves felsőfokú szakirányú továbbképzést kínálnak. A részleteket Csemáné Váradi Erika tudományos és nemzetközi dékánhelyettes, az alprojekt szakmai koordinátora ismertette. A 230 órás, szakirányú továbbképzés 2011 februárjában indult el a Miskolci Egyetem szervezésében. A kurzus átfogó képet nyújt a bűnmegelőzés új módszereiről a területen tevékenykedő szakemberek számára. 2 évfolyamon összesen 60 hallgató szerezhet bűnmegelőzési koordinátor oklevelet. A díjmentes, kétalkalmas (48 órás) felnőttképzési tanfolyamok – 29 csoport egyenként 24 hallgatóval – folyamatosan indulnak szintén februártól. A képzésekre azokat a gyakorlati szakembereket várják, akik munkavégzésük során alkalmazni tudják a megszerzett ismereteket, így például a védőnők, rendőrök, gyerekorvosok, tanárok, óvónők. A jelentkezés feltétele középfokú végzettség. A tananyagok elérhetők lesznek elektronikus formában is, az e-learning módszertani koordinátora Kocsisné Baán Mária. A felnőttképzési tanfolyamok három témában indulnak: a kiskorúak bűnözése elleni fellépés új útjai, az áldozatpolitika új irányai Magyarországon, valamint a bűnelkövetők reintegrációjának új lehetőségei.

S. P.