Ugrás a tartalomra

Szobrokat és festményeket találtak a vámosok Röszkénél

Létrehozva
A XIX. század végéről származó szobrokat és festményeket próbált kicsempészni Magyarországról egy görög férfi a röszkei határátkelőhelyen, az ipar- és képzőművészeti alkotásokat a pénzügyőrök lefoglalták – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.
A pénzügyőrök vasárnap szúrópróbaszerűen ellenőrizték a Budapest – Athén között menetrend szerint közlekedő görög busz utasainak poggyászát. Az egyik férfi csomagjaiból tizennégy ipar- és képzőművészeti alkotás, szobrok, festmények, ezüstözött fémdombormű, keleti réz mécses, bronz bútorveret és gyertyatartó került elő – mondta Némedi Varga Éva, a NAV Dél-Alföldi Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse.
A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal előzetes szakértői véleménye szerint a megtalált tárgyak az 1800-as évek végéről származnak, a kulturális javak körébe tartoznak. A pénzügyőrök a képzőművészeti alkotásokat lefoglalták, a görög utas ellen pedig kulturális javakkal visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást – tudatta az őrnagy.

MTI