Ugrás a tartalomra

Az oktatást is érinti a készülő strukturális reform

Létrehozva
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter március 1-jén mutatja be az úgynevezett Széll Kálmán-tervet. A terv szerint jelentős reformokra számíthat az oktatás területe is: az általános iskolákat államosítják, a tankötelezettségi korhatárt leszállítják 15 évre, központilag határozzák meg, hogy az egyetemek és főiskolák hány diákot vehetnek fel egyes szakokra és változtatnak a diákhitel rendszerén is. Az elkövetkezendő három évben továbbá 88 milliárd forinttal kevesebbet költenének a felsőoktatásra.
A Széll Kálmán-terv tartalmazza azokat a strukturális reformokat, amelyek érintik a tömegközlekedést, a nyugdíjakat, a munkanélküliségi ellátórendszert, a gyógyszerkasszát, az oktatást és a közösségi közlekedést és az oktatást. Az oktatást érintően napirenden van a tankötelezettségi korhatár csökkentése 18 évről 15 évre. Kormánypárti források szerint ezt a lépést a miniszterelnök a Fidesz-KDNP frakciószövetség hétfő esti zárt ülésén azzal indokolta, hogy lehetővé kell tenni a fiatalok számára, hogy még a tankötelezettség lejárta előtt eldönthessék, hogy továbbtanulnak vagy dolgoznak.

Az állam 18 éves korig továbbra is biztosítja a fiatalok ingyenes oktatását és képzését, de meg kell adni azoknak is a lehetőséget, akik továbbtanulás helyett a munkát választanák. A kormány államosítaná az általános iskolákat, ezzel biztosítva a tanárok fizetését, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint legutóbb Pest megyében, ahol a megbízási szerződéssel dolgozó pedagógusok hat hónapja nem kapnak fizetést. Sok pedagógus számára megnyugtató lenne, hogy az állam garantálja a bérüket, de a terv részletes ismerete előtt nem ítélkeznek.

„A jelenlegi törvénykoncepció nagyobb volumenű tervet tartalmaz, mely szerint a tanárok bérét fizetné az állam. Amíg nem látjuk a részleteket, nem szabad sem pártolni, sem elvetni a tervet" - véli Galló Istváné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. A Népszabadság értesülése szerint Kósa Lajos debreceni polgármester ésszerűtlennek nevezte ezt a tervet, többször is szóváltásba keveredve ezzel Orbán Viktor miniszterelnökkel. Az önkormányzati iskolák állami tulajdonba vételével ugyanis számos gond kerülne elő az iskolák működtetésével kapcsolatban, ugyanakkor az intézmények fenntartása nem lesz olcsóbb. Az intézmények állami felügyeletét már a korábbi oktatási miniszter, Hiller István is szorgalmazta 2009-ben.
A felsőoktatásra vonatkozó reformok szerint a kormány döntene arról, hogy a főiskolákon és egyetemeken milyen szakok indulhatnak. A hallgatói létszámot tekintve pedig minden évben az állam határozná meg, melyik területen hány férőhely van, azaz hány hallgatót vehetnek fel. Átalakítás alá kerül a diákhitelrendszer is.

A hvg.hu információi szerint jövőre 12 milliárddal, 2013-ban és 2014-ben pedig 38-38 milliárddal csökkentenék a felsőoktatásra szánt összegeket. Emllett már idén kevesebb hallgatót vehetnek fel a felőoktatái intézmények államilag finanszírozott képzésre: a tavalyi 56 ezer helyett 53 450 diákot.

edupress.hu