Megsemmisítő vereséget mértek a Kemény-legények péntek este a kanadai válogatottra az V. Volvo-kupa utolsó mérkőzésén. A tornát fölényesen nyerte a hazai csapat, akiknél most leginkább a világbajnokságra való felkészülés volt a cél. A nemzetközi meccsek lehetőséget adtak arra, hogy a fiatalabb játékosok is beilleszkedjenek a csapatba, és felvegyék a válogatott mérkőzések ritmusát. A találkozókra több százan voltak kíváncsiak, hiszen még az ideiglenesen felépített mobillelátók is megteltek, amikor kivonult a magyar válogatott az öltözőből. – Sokat jelentett a miskolciaknak ez a három nap, hiszen az a pillanat, amikor a háromszoros olimpiai bajnokok kijöttek medencéből, és hosszú percekig csak autogramokat osztogattak, mindent elárult – összegezett Zsiga Marcell, Miskolc sportért felelős alpolgármestere, aki azt is hozzátette, hogy hihetetlen élményeket okozott a világsztár pólósok játéka a miskolci fiataloknak, akik közül sokan először találkozhattak velük testközelből. Az alpolgármester azt is elmondta portálunknak, hogy szeretnék a sportágat a későbbiekben fejleszteni a városban. Kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a kupa hatására megnő-e a fiatalok jelentkezése az oktatásokra. Elmondása szerint a cél lépésről lépésre felépíteni egy OB1-es vízilabdacsapatot Miskolcon.

– Minden mérkőzés segítség a válogatott számára, hiszen ilyenkor tudunk igazán összeszokni, és megtanulni egymást kiegészíteni, segíteni – tette hozzá a témához Biros Péter, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, aki szerint azért több kell a világbajnoki és az olimpiai győzelemhez attól, amit a tornán nyújtottak. Elmondása szerint a kupán alkalmazott, és jól működő kemény védekezésüket a nehezebb, klasszis csapatok ellen is fent kell majd tartaniuk, ami nem lesz ilyen egyszerű. – Nem szabad most leülni, folytatni kell a felkészülést, de kétséget kizáróan hasznos volt a torna: sokat tanultunk, és csiszolódtunk a mérkőzések alatt. – mondta Biros. A vízilabdázó azt is megjegyezte, hogy jó érzés volt Miskolcon játszani. Hozzátette, örül a miskolci vízilabdasport fejlődésének.
Vajtó László