Ugrás a tartalomra

Dugóval indult a Zöld Nyíl

Létrehozva
Egyébként is nagy a forgalom reggelente a Kiss Ernő utcán, mert fél Diósgyőr és a hegyi falvakból érkezők ezen az úton keresztül közelítik meg a belvárost, most azonban a közlekedők másik fele is rájuk szakadt. Beállt az út, csak lépésben tudtak haladni lámpától lámpáig a kocsik, buszok. Óriási torlódás alakult ki az említett szakaszon, ami miatt rendőrök vették át a forgalom irányítását. De ez se ment teljesen flottul, mivel ekkor az autósok egy része mélázott el, s a karjelzéseket figyelmen kívül hagyva a jelzőlámpa jelzését figyelte. Egy szó mint száz, igencsak nyögvenyelősre sikeredett a terelés kezdete. Mint megtudtuk, az „első számú közellenség” a Thököly és Kiss Ernő sarkán, a hídnál lévő jelzőlámpa volt, amely a kanyarodó forgalom számára nagyon kevés időt biztosított.

dugoth.jpg

– Nem örülök ennek a felfordulásnak, nem hiszek ebben a Zöld Nyílban. A forgalmi helyzet katasztrofális – füstölgött Kovács László, miközben autójával araszolgatott. Nagyon sokan voltak idegesek a dugóba ragadva, de akadt azért józanabb hang is.
– Türelmesnek kell lenni a vezetőknek, hogy jó villamosunk legyen – jegyezte meg Valcsák István, aki szerint majd belerázódnak az autósok a terelésekbe, aki meg nem, az szálljon át tömegközlekedésre.

– Egyelőre csak azt látjuk, hogy az autósok keringenek össze-vissza. Hiába volt jó előre meghirdetve a terelés, mégis mindenkinek meg kell tanulnia az új útvonalat, amelyen keresztül eljut a munkahelyére. Itt lakunk a Győri kapuban, be vagyunk zárva. Lejöttünk szétnézni, hogy merre kell majd közlekedni – árulta el Nagy Lajos, aki nejével járta le a „mozgáskörzetüket.”
– Nagyon örülök, hogy megkezdődött a villamospálya átépítése itt is. Az első nap még szokatlan, kicsit óvatosabban kell vezetni, jobban figyelni a másikra. Majd belejönnek az autósok szeptemberig – vélekedett Bernyiscsek Istvánné kutyasétáltatás közben.

Az MVK Zrt.-nél már a délelőtt folyamán kiértékelték az első tapasztalatokat és több kisebb-nagyobb változtatást hajtottak végre.
– Nagy problémát okozott a jelzőlámpák hangolása. Jelen pillanatban is dolgoznak az átprogramozáson. Az eredeti tervek közt szerepelt, hogy a Kiss Ernő utcában buszsávot alakítunk ki. Ez nem történt meg. Meglátjuk, mit hoznak a következő napok – magyarázta Braun Csaba, a közlekedési vállalat marketingosztály-vezetője. Kiegészítésként elmondta, hogy a terelés két végponti csomópontjában és a villamospótló megállóiban ott vannak a cég munkatársai és segítik az utasokat az eligazodásban, átszállásban és ez a következő napokban is így lesz. – A megnövekedett menetidő miatt korábban el kell indulni otthonról, hogy zökkenőmentesen eljussanak az úti céljukhoz – hívta fel a figyelmet az idő tényezőre Braun Csaba, akitől megtudtuk, hogy nemcsak ma reggel, hanem amikor szükséges, máskor is fokozott rendőri jelenlét segíti majd a közlekedés folyamatosságát.



Amikor a helyszínen jártunk, már lekapcsolták a jelzőlámpákat, az összes sárgán villogott, és a szerelők javában dolgoztak az átprogramozáson. Egyikük megjegyezte, hogy estére szeretnének végezni. Közben megérkeztek az útjelzéseket felfestők is, és a hídon a balra kanyarodó sávot átfestették, ezt követően jobbra is lehet majd menni, tehát akár két sáv is kanyarodhat Diósgyőr felé. 

Szöveg és kép: Csontos L.