Ugrás a tartalomra

Felújított homlokzat hullott a Széchenyire

Létrehozva
Ismét vakolat hullott egy sétálóutcai házról a hétvégén. A Villanyrendőr közelében, a Kölcsey emléktábla felett történt balesetben szerencsére senki sem sérült meg. A balesetveszélyt már megszüntették, a jó idő beálltával pedig a megsérült homlokzatot is helyreállítják majd.
A homlokzatomlás ezúttal nem az épület rossz műszaki állapota miatt következett be, hiszen a ház az elmúlt években lett felújítva. – Nem kivitelezési hiba történt, csupán annyi, hogy az egyik cserép lecsúszott a helyéről, emiatt ázott fel a vakolat az épületen – mondta el kérdésünkre Kottman Dezső, létesítménygazdálkodási irodavezető. A hibát megelőzni sem nagyon lehetett volna, hiszen az épületen a sétálóutcai épületekre jellemző fekvőeresz van, abba csúszott bele a cserép, ezt követően a homlokzat egy részét folyamatosan áztatta a víz, emiatt omlott le a vakolat hétvégén.

vakolat-omlas8_custom.jpg

Az ehhez hasonló eseteket egyébként kivédeni meglehetősen nehéz, hiszen műszaki hibás cserép – ami eltörik és lecsúszik – bármelyik épületen lehet. A fekvőeresz pedig ugyan nagyon praktikus, hiszen megfogja a lecsúszó havat, sajnos az ilyen, hibás cserepekkel együtt – tette hozzá a MIK Zrt. munkatársa. Az pedig könnyen belátható, hogy arra egy társasházkezelőnél sincs kapacitás, hogy valaki nap mint nap átnézze a tetőt.

A MIK Zrt. munkatársai egyébként még hétfőn délelőtt eltávolították a meglazult, veszélyes homlokzatelemeket az érintett épületről, a helyreállítást pedig a jó idő beálltával el is végzi az ingatlangazdálkodó.

Tajthy Á.
Fotó: Mocsári L.