Ugrás a tartalomra

Orbán: „rendet kell tenni a magyar futballban”

Létrehozva
Közös erőfeszítéssel kell rendet tenni a magyar futballban – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Magyar Labdarúgás Fórumán tartott beszédében, a Papp László Budapest Sportarénában.
– Az elmúlt évek következtében az ország gödörbe került, amelyből csak együtt, összefogással tudunk kilépni – fogalmazott a kormányfő. Az idei év a megújulás éve, de nemcsak politikai értelemben, hanem a gazdaság, a kultúra és a sport szempontjából is.

A miniszterelnök azt mondta, a kormány az egészségmegőrzés szempontjából tekint a sportra, s hozzátette, „szégyen”, hogy Magyarország az utolsó helyen áll abban a rangsorban, amely az Európai Unió egyes tagállamaiban a rendszeres testmozgást végzők százalékos arányát mutatja. Ezért az eddigi szemléletmód gyökeres megváltoztatására van szükség.

– Az egészségmegőrzés legbiztosabb módja a rendszeres testmozgás, s a kormány innen közelít a focihoz – tette hozzá a miniszterelnök.

„Nálunk a lakosság 1,3-1,5 százaléka igazolt futballista, miközben az uniós átlag ennek kétszerese, a labdarúgásban sikeres országoknál pedig 10-15 százalék” – jelentette ki a kormányfő, aki felidézte, hogy 2000-ben elindították a Bozsik-programot az utánpótlás támogatására, ám 2002-ben a politika közbeszólt.

Orbán Viktor hozzátette, kormányzati szempontból hatalmas lehetőségek vannak a futballban, s rendre van szükség a pályákon és a létesítményekben is.

– Azonnali rendteremtésre van szükség, nem megengedhető, hogy a családok testi épségüket féltve ne látogathassák a mérkőzéseket, hogy a klubok háza tájáról különböző botrányos ügyek lássanak napvilágot, s hogy a magyar labdarúgás egyik legfontosabb helyszíne a németországi Bochum és annak ügyészsége legyen a bundabotrány kapcsán – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a foci nem egyszerűen játék, s felszólította az MLSZ vezetőit, hogy bátran szánjanak missziót a labdarúgásnak Magyarország megújításában.

A miniszterelnök végezetül azt mondta, korábbi ígéretét betartva a rend és a biztonság érdekében a Parlament azonnal életbe lépteti a szükséges törvényeket, amint ezek előkészítése megtörtént, s ezekhez biztosítja a pénzügyi fedezetet, az utánpótlás-nevelést pedig állami feladatnak tekinti

MTI