Az egyes települések közbiztonságának javítását célzó együttműködéshez kapcsolódó támogatások elnyerésére kiírt belügyminisztériumi pályázat keretében a Zempléni Lovas Egyesülettel kötött együttműködési megállapodást a Sárospataki Rendőrkapitányság. Ennek keretében a sárospataki rendőrök és lovasok együtt ellenőrzik a külterületeket.
Az egyik járőrözés során arra lettek figyelmesek a lovasok, hogy egy közeli szőlős területen füstöl valami, majd közelebb lovagolva azt látták, hogy egy férfi műanyag bevonatú kábeleket éget.
A tereplovagláson részt vevő rendőrök ellenőrzés alá vonták a kábelégető férfit. A számonkérés során kiderült, hogy az igazoltatott egy Sárospatakhoz közeli tanyánál a villanyoszlopról szerelt le, természetesen engedély nélkül több méter műanyag szigetelésű alumínium kábelt, amit értékesíteni szeretett volna. Előtte azonban le akarta égetni róla a műanyag szigetelést, azért ment ki a szőlőkhöz, hogy az égetés során keletkező füstöt ne lássák mások. A tüzet a cselekményt észlelő lovas egyesület tagjai eloltatták, az elkövetőt a benzines kannájával és a zsákjában lévő több méter kábellel a rendőrök a Sárospataki Rendőrkapitányságra előállították.