Ugrás a tartalomra

Tudásgyár a fiatalok oktatásáért

Létrehozva
Zenei, hangtechnikai, színházi és még számos művészeti terület gyakorlati ismereteit sajátíthatják el azok a fiatalok, akik részt vesznek a Miskolcon működő Tudásgyár programban. A közel 70 millió forintos képzés 20 hónapon keresztül várja a tanulni vágyó középiskolásokat.
A Tudásgyár „Fiatalok a fiatalokért” szlogent viselő oktatási program különböző gyakorlati képzéseit a valamikori DAM-gyártelepen tartja meg, ahol a Factory Aréna biztosít megfelelően felszerelt termeket.

A MÛÚT folyóirat és a Factory Aréna közösen pályázott, és egy TÁMOP projekt keretein belül közel 70 millió forintos támogatást nyertek a 20 hónapot felölelő oktatási programra, tudtuk meg Kishonthy Zsolt projektszervezőtől. A Tudásgyár célja, hogy a középiskolás fiataloknak az iskolai oktatáson kívül különböző területeken kötetlen, gyakorlati képzéseket biztosítsanak az irodalom, a színház, a film, a képzőművészet és a helytörténet témaköreiben. A diákok a műhelyfoglalkozásokon neves előadók, rendezők, művészek előadásait is meghallgathatják. A helyszínnek természetesen külön jelentősége van, tette hozzá Kishonthy Zsolt, hiszen a fiataloknak érdemes megismerniük a város egyik örökségét.

A Tudásgyárban nemcsak a művészeti képzésekre várják a fiatalokat, hanem a technikai szakmák rejtelmeit is bemutatják az oktatások alatt. Így például lehet jelentkezni a hanggyár foglalkozásaira, ahol elsajátíthatják az érdeklődők a hangosítási funkcióikat, valamint megtanulhatják a dj szakmát is. Parai Roland projektkoordinátor azt is hozzátette, hogy bejárásokat is tartanak a csoportoknak: ellátogatnak olyan épületekbe, ahol megismerhetik a hangosítási rendszerek működését a diákok.

A szervezők szerint fontos a szórakozva tanulás, így minden képzést igyekeznek érdekessé, mozgalmassá tenni. A csoportokat folyamatosan indítják, így az ingyenes képzésre bármikor jelentkezhetnek a diákok, ha kedvet kapnak valamelyik témához.

Vajtó László