A miskolciak most kerültek vissza az NB I-ből a legjobbak közé, és mivel nagyon fiatal csapatuk van, túlságosan sok jóra nem számíthattak. Toma Sándor edző is azt húzta alá a találkozót megelőzően, hogy lányai nyugodtan, mindenféle eredménykényszer nélkül játszhatnak.Nos, hiába az edzői intelmek, a játékosokban azért tudat alatt mégis ott motoszkált, hogy a tavalyi bajnok tagjai vannak a másik oldalon. Ez rá is nyomta a bélyegét az első játszmára, amikor ráadásul roppant keményen nyitottak a fővárosiak, és ez meglepte a vasutas gárdát.A folytatásban sem történt változás, meglehetősen egyhangúan haladt előre a találkozó. A miskolciaknak továbbra is meggyűlt a bajuk a nyitások kezelésével, és ennek következtében fokozatosan húzott el a BSE. A vendégeknek akadt néhány szép felvillanásuk, de ezúttal többre nem futotta.
Toma Sándor: - Egy kicsit meg is voltak a lányok illetődve, ezért nem tudtak kifejteni nagyobb ellenállást. A hazaiak alapjátéka stabilabb volt, és a nagyobb rutin is mellettük szólt. Abban viszont biztos vagyok, hogy csütörtökön, hazai környezetben, jóval szorosabb mérkőzést játszunk majd.A párharc állása: 1-0 a BSE javára. A második összecsapásra Miskolcon, a Csokonai utcai teremben kerül sor. Kezdés: csütörtökön, fél hétkor.
D. L.