Ugrás a tartalomra

Milliárdok veszélyben – most már nem lehet hibázni!

Létrehozva
A gazdasági válság és az önerő hiánya miatt az Észak-magyarországi régióban összesen 5,6 milliárd forintnyi megítélt uniós támogatástól estek el a pályázatok nyertesei az elmúlt időszakban, és az összeg folyamatosan emelkedik – Borsodban is. A pénzek azonban nem vesznek el: a felszabadult forrásokat a regionális fejlesztési tanács átcsoportosíthatja.
kormany-norda1_custom.jpgKormány Krisztián, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség (NORDA) operatív igazgatója arról tájékoztatta lapunkat, hogy főként a gazdaság-, turizmus- és településfejlesztést érintően születtek olyan döntések az érintett pályázók részéről, hogy mégsem tudják felhasználni az Észak-Magyarországi Operatív Programban (ÉMOP), részükre korábban megítélt támogatást. A visszalépések legnagyobb számban Borsodot – ezen belül Miskolcot – és döntően, mintegy hárommilliárdos mértékben a turisztikai ágazatot érintik.

Mindez egyértelműen a gazdasági válság máig tartó hatásainak, és a régió rossz gazdasági helyzetének tudható be – mondta el Kormány Krisztián. A pályázók nem voltak képesek biztosítani a szükséges önerőt, nem tudtak banki hitelekhez jutni. A pénzintézetek ilyen alkalmakkor, a saját szabályaik szerint, átfogó vizsgálatot végeznek az adott vállalkozás helyzetét illetően, s ha ezt nem ítélik megfelelőnek, nem adnak hitelt.

Nem tudják vállalni a feltételeket
Ugyanakkor az is probléma lehet, ha a pályázó maga is tisztában van vele, hogy nem tud majd megfelelni azoknak a feltételeknek, amelyeket a támogatási szerződésben vállalnia kell. Ha például kötelezettséget vállal egy bizonyos létszámfejlesztésre, de a megrendelések elmaradása miatt előre látja, hogy nem tudja majd ezt teljesíteni, le kell mondania a támogatásról. Mindez ilyen módon egy „ördögi kör”-t jelenthet, hiszen így éppen az olyan szegény, forrás- és tőkehiányos régiók eshetnek el a fejlesztési pénzektől, ahol azokra a legnagyobb szükség lenne, s nemigen lesz esély a kitörésre, fellendülésre. Kormány Krisztián szerint azonban nem ennyire reménytelen a helyzet, ezek a pénzek ugyanis nem „vesztek el”. A felszabadult forrásokat a regionális fejlesztési tanács átcsoportosíthatja, ezekre újra lehet majd pályázni. Könnyített feltételekkel, hiszen a törvényalkotókban is látszik a szándék, hogy a korábbi nehézkes, átláthatatlan konstrukciókkal szemben, egy új, jelentősen rugalmasabb, az állampolgárok elvárásainak megfelelni képes fejlesztéspolitikai rendszerben osszák el a forrásokat.

Egyszerűbb, átláthatóbb rendszerrel segítenek
A régi szabályozás helyét január 28-ától új kormányrendelet vette át, amely megszünteti a párhuzamosságokat és a bürokratikus akadályokat. Egységes szerkezetben tartalmazza az intézmények közötti feladatmegosztást, a pályáztatás és a finanszírozás szabályait. A megújulás a teljes intézményi és jogszabályi környezetet, illetve magát a támogatási rendszert, pályázati folyamatot is érinti. A nehézkesen működő intézményrendszert a pályázók érdekében felváltja egy szolgáltató jellegű szervezeti háló, amely a növekedni, új munkahelyeket teremteni képes vállalkozásokat, intézményeket segíti céljaik megvalósításában. Mint megtudtuk, az Új Széchenyi Terv pályázati rendszerében is egyszerűbbek, átláthatóbbak lesznek az eljárásrendek. Mostantól a támogatási keret teljes egésze elérhető, vagyis megszűnnek a beadási határidők okozta problémák. Egyszerűsödik a dokumentáció, rövidül a pénzügyi eljárási idő. Az adatlapokat kevesebb információval kell feltölteniük a potenciális pályázóknak és elektronikus úton is beadhatóak lesznek. A kis- és középvállalkozások számára a pályázatok benyújtása folyamatossá válik, és megjelennek az úgynevezett automatikus támogatások.

Az utolsó három évben nem lehet hibázni
– A régióban február közepén hat pályázat jelent meg, összesen több mint 20,9 milliárd forint keretösszeggel. Ezek az Új Széchenyi Terv három fő kitörési pontjához kapcsolódnak: egy a Vállalkozásfejlesztési Programhoz, három a Gyógyító Magyarország – Egészségipari Programhoz, kettő pedig a Közlekedésfejlesztési Programhoz. Lehetőség lesz klaszterek és vállalkozások együttműködéseinek támogatására, turisztikai szolgáltatások, TDM szervezetek, rehabilitációs szolgáltatások fejlesztésére, a négy-, illetve öt számjegyű kül- és belterületi utak korszerűsítésére, továbbá a kerékpárforgalmi hálózat bővítésére – tudatta az operatív igazgató. A lehetséges pályázók köre is széles, a különböző konstrukciókra pályázhatnak többek között mikro-, kis- és középvállalkozások, egyesületek, egészségügyi intézmények, önkormányzatok és társulásaik is. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) nyolc konstrukciójára is pályázhatnak majd a vállalkozások, három témában. A 191 milliárd forintból jut majd vállalkozásfejlesztésre, tudományra és innovációra, valamint közlekedésfejlesztésre is.

Kormány Krisztián felhívta a figyelmet, az utolsó három évben már nincs „hibázási lehetőség”, ugyanis azok a források, amelyek bent ragadnak, azaz nem lesznek támogatási szerződéssel lekötve 2013 végén, visszakerülnek az Európai Unióhoz. A vállalkozásoknak szóló pályázatokról és a kapcsolódó hitellehetőségekről március elején tájékoztató fórumsorozatot szervez a NORDA, a régió három megyeszékhelyén. A fórumsorozat további részleteiről a NORDA honlapján tájékozódhatnak majd az érdeklődők.

Szepesi S.