– Folyamatosan csúsztatások történtek a kormányzat részéről az elmúlt hetekben. Navracsics Tibor arról beszélt, hogy a megszorításoknak nincs értelme, Matolcsy György meg arról, amit nem szabadna csinálni: hogyan sarcolják meg az embereket? – jelentette ki Gúr Nándor, az MSZP megyei elnöke, országgyűlési képviselő. A szocialista politikus szerint nonszensz, hogy az egykulcsos adóval csak a 280 ezer forint fölötti jövedelműek járnak jól, miközben az átlag a 210-et se éri el… – A támogatásokat a szegények nem tudják lehívni. Sokak apró filléreiből keveseknek sok forintot csináltak – utalt a szociális problémákra. Nehezményezte, hogy az önkormányatok idén 80 milliárd forintot vesztenek, jövőre pedig még többet. Összességében 550 milliárd forintot vonnak el a költségvetésből. Számításai szerint a csecsemőtől az aggastyánig minden magyar polgárra 90 ezer forinttal kevesebb jut majd, a dolgozókra számítva pedig 225 ezer forint az elvonás. – Borsod-Abaúj-Zemplén lakosságának 95 százaléka rosszul járt az egykulcsos adóval. A közbiztonság javulását ígérték. Amíg nincs minden településen rendőr, addig szükség van a településőrségekre. Jobboldali polgármesterek is ezt mondják. A mélyszegénységet gerjeszti, hogy a közfoglalkoztatásból kikerült majd 100 ezer ember. Vissza kell hozni újra a 100 ezer lehetőséget! Sokan dolgoznának, de nincs esélyük a versenyszférában. Ne küldjék őket a 28 500 forintos nyomorba – fakadt ki a szocialista politikus.
– Valójában nem is Matolcsy, hanem Orbán-csomagról kell beszélni. Vállalja fel a miniszterelnök! A költségvetési zárolás már idén is megszorítást jelent – állítja Varga László, az MSZP megyei elnökhelyettese, országgyűlési képviselő. Az elvi felvezetés után következtek a konkrétumok: vége a nagylelkű munkanélküli-juttatásoknak, ami Borsodot különösen érzékenyen érinti. A tömegközlekedés forráskivonása kapacitáscsökkenést fog eredményezni. A választási kampányban nem esett szó a nyugdíjrendszer átalakításáról, a kedvezmények megvonásáról.
A gyógyszerkasszából is rengeteg pént kivesznek. A közoktatás fűnyíró elvű forráskivonása vélekedése szerint első sorban a vidéki felsőoktatást veszélyezteti. Ellehetetlenül a közigazgatás, vagy át kell alakítani a struktúrát. A magánnyugdíj-pénztárakból származó bevételt folyó kiadásokra és nem a költségvetési hiány csökkentésére fogják fordítani. – A hét pont alapján 3 év alatt 2400 milliárd forintot vonnak ki a költségvetésből – állítja Varga László.
Szöveg, fotó: Csontos L.