Az intézményeket törvényben kötelezték, hogy nevezzenek ki úgynevezett fogyasztóvédelmi kapcsolattartókat - tájékoztatott Binder István, a PSZÁF szóvivője. Az érintettek mintegy háromnegyede határidőre eleget tett a kötelezettségének, néhány nap késéssel pedig a többi piaci szereplő is pótolta a bejelentést. A PSZÁF tapasztalatai szerint a mulasztások többnyire csak figyelmetlenségből adódtak, s mivel új tevékenységről van szó, a felügyelet egyelőre még nem büntetett, csak emlékeztetőt küldtek az érintetteknek. Binder István elmondta: a fogyasztóvédelmi kapcsolattartók feladata az ügyfelek érdekeinek átfogó védelme. Állandó kapcsolatot tartanak fenn a felügyelettel, koordinálják az adott pénzintézeten belül a fogyasztóvédelmi teendőket. Ellenőrzik a panaszkezelést, gondoskodnak róla, hogy az ezekről készülő beszámolók eljussanak a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez, és a cégek vezető testületeihez. A kapcsolattartóktól azt is elvárja a felügyelet, hogy elősegítsék az intézményekben a fogyasztóközpontú szemléletet, az ehhez szükséges tájékoztatók elkészítését, megjelentetését. Akár a szolgáltató internetes felületén, akár az ügyfélfogadó helyiségekben.
- A Felügyelet elvárásai szerint a fogyasztóvédelmi kapcsolattartó tevékenysége elsődlegesen arra irányul, hogy az ügyfelek érdekeinek védelmét szolgáló, jogszabályi, felügyeleti és egyéb kritériumok hatékonyan és szervesen beépüljenek az adott pénzügyi szervezet napi működésébe - emelte ki Binder István. Ezen belül kulcsfontosságúnak tartják, hogy a kapcsolattartók kellő felhatalmazással, és támogatással rendelkezzenek a korrekt és felelős szolgáltatói szemlélet elterjesztéséhez. Közreműködjenek abban, hogy ez a vállalati kultúra szerves részévé váljon. Mint elhangzott, a pénzügyi szervezeteknek oly módon kell meghatározniuk a kapcsolattartók jogkörét és teendőit is, hogy a fogyasztóvédelmet érintő ügyekben egyértelműen megállapíthatóak legyenek a felelősségi körök.
Szepesi S.