Információink szerint osztálynaplókat és az oktatással összefüggő különböző iratokat foglalt le nemrégiben a rendőrség a miskolci Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben. Az eljárás magánokirat-hamisítás vádjával indult, Jakab Péter - az iskola volt tanára - ugyanis közgyűlési felszólalásában úgy fogalmazott: a tanulók valódi létszáma a felét sem éri el annak, mint amit „papíron" nyilván tartanak. Az állami támogatást viszont a hivatalosan bejelentett létszám alapján vette igénybe az intézmény. Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájavezetője kérdésünkre megerősítette a nyomozás tényét. Mint mondta, ezt a rendőrség hivatalból, a miskolci közgyűlésen korábban elhangzott információk alapján rendelte el. Hozzátette: a február elején megtartott házkutatás alkalmával a nyomozók bizonyítékok beszerzése érdekében iratokat foglaltak le az intézményben. Az ügy vizsgálata jelenleg is tart.
Horváth István, a Kalyi Jag miskolci intézetének igazgatója közleményben reagált megkeresésünkre, melyben úgy fogalmaz: "A Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola, Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Miskolci Telephelye visszautasítja az intézményt az elmúlt hetekben érő vádakat, illetve az e vádak megfogalmazását sok esetben kísérő uszító hangnemet. Tekintettel a jelenleg folyamatban lévő nyomozásra - melyben a vizsgálatot végző szervekkel mindenben együttműködünk - az intézmény a vizsgálat lezárulásáig az ügy kapcsán nem kíván nyilatkozni."
A Kalyi Jag Roma Művészeti, Inter-Európai Integrációs Foglalkoztatási és Oktatásfejlesztési Közhasznú Egyesület Miskolc mellett Kalocsán és Budapesten működtet iskolát.
Szepesi S.