Ugrás a tartalomra

Külügyi börze a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Hagyományteremtő céllal rendezett külügyi börzét a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktoranduszhallgatói Önkormányzata (ME-HÖK) csütörtökön, a Miskolci Egyetemen.
kulugyi_borze_110303_ja.jpg

A börze célja, hogy felhívja a hallgatók figyelmét a külföldi tanulás, és munkavégzés lehetőségeire. Az egész napos programon a nemzetközi diákszervezetek, az AIESEC, a BEST és az ESN Miskolc bemutatkozása mellett spanyol, olasz, török és bolgár fiatalok mutatták meg nemzetük ételeit, szokásait.– Alapvető fontossággal bír minden egyetem életében a nemzetközivé válás – mondta Dobróka Mihály tudományos és nemzetközi rektorhelyettes. Úgy véli, kevesen élnek a külföldi tanulás lehetőségével. Véleménye szerint az anyagiak mellett fontos hátráltató körülmény a félelem és a tájékozottság hiánya is.

– A bátortalanság egyre inkább csökken, hiszen erősen javul hallgatóink nyelvismerete – hangsúlyozta Dobróka Mihály. – A hallgatók tájékozatlanok lehetőségeik tekintetében, így fontosnak tartjuk a külügyi börzét, melyet a hallgatók szerveztek – mondta a rektorhelyettes. Az esemény főszervezője, a ME-HÖK külügyi referense, Gáspár Marcell, aki tanult már külföldön, és fontosnak tartja, hogy tájékoztassa diáktársait ezekről a lehetőségekről.

A börzén bemutatták az Erasmus programot, és ismertették a 2010/2011-es pályázati felhívás részleteit. A program lehetőséget nyújt a fiatal egyetemisták számára, hogy külföldön tanulhassanak és a kint töltött idő alatt ne kelljen tandíjat fizetniük. A Miskolci Egyetemről, átlagosan 80-90 hallgató utazik külföldre tanulni, s 30-35 külföldi hallgató érkezik az egyetemre hasonló céllal, tudtuk meg Gáspár Marcell főszervezőtől. A hagyományteremtő céllal rendezett első külügyi börze programjának része volt egy kötetlen élménybeszámoló is, ahol a hazaérkezett hallgatók osztották meg társaikkal tapasztalataikat.
– Az Erasmus program kiemelt fontosságú. Mozgósítja a fiatalokat, hiszen kinyílik előttük a világ – mondta Dobróka. – Egy másik program, a Leonardo nevű egy specifikusabb lehetőség. Ebben az esetben végzett szakemberek, friss diplomás fiatalok utazhatnak külföldi munkahelyekre. Az ott szerzett tapasztalatok pedig nagymértékben segítik elhelyezkedésüket – hangsúlyozta a rektorhelyettes.

Kiss J.
Fotó: Juhász Á.