– Aki megszokta, megszerette, továbbra is használhatja a MiNap nevet, mint ahogy mi is megtartjuk – kihasználva az új névben rejlő lehetőséget: a Miskolci Napló első betűiből logó született, ami ott látható minden oldal felső részén – írja Görömbölyi László főszerkesztő előszavában. – A megtartó-megújuló lapcímnél azért többről is szó van. Alaposan megváltozott a külső – reméljük, az olvasók szerint is előnyére –, nagyobb lett a terjedelem, és bővült a tartalom. Nemcsak mennyiségében, de tematikájában, jellegében is.

A Tisztelt Olvasó, ahogy eddig, ezután is hétről hétre megtalálja a város közéletének krónikáját, igyekszünk részletesen is bemutatni a fontos, sokakat érdeklő témákat, ügyeket – egyszóval: ahogy eddig, ezután is törekszünk arra, hogy átfogó képet adjunk a város életéről, történéseiről. De a bővebb terjedelem lehetőséget ad arra is, hogy ne „csak” várospolitikai, közéleti hetilap legyen a Miskolci Napló – de legyen egyúttal a miskolci családok lapja is. Egy olyan újság, amelyet szívesen forgat a közügyek iránt érdeklődő miskolci polgár, az újságokkal még csak éppen barátkozó kisiskolás, találnak benne érdekességet a középiskolások és a húszas éveikben járók éppen úgy, mint az idősebb korosztály képviselői, a rejtvények kedvelői, vagy azok, akik szívesen fogadnak a házban, ház körül hasznosítható tanácsokat.