A fertőző agyhártyagyulladásról a közelmúltban elsőként, még február végén a budapesti Szent László Kórház számolt be, amikor egy óvodást láttak el. Akkor a gyermek a gyors, és szakszerű kezeléseknek köszönhetően hamar túljutott az életveszélyen. A betegség egyébként az agyhártyák vagy agyburkok, azaz a központi idegrendszert, az agyat és a gerincvelőt körülvevő hártyáknak a gyulladásos megbetegedése. Fertőző, és ha nem kezelik időben, akkor halálos kimenetelű is lehet, főleg kisgyermekeknél. A beteg gyermekek könnyen átadhatják azt az óvodában, iskolában diáktársaiknak, így fontos, hogy folyamatosan nagy figyelemmel kísérjék a szülők és nevelők is a gyerekek állapotát. A megyei kórházban egyelőre még csak egyetlen esettel találkoztak: egy 12 éves kazincbarcikai fiúval, akit csütörtökön este szállítottak be Miskolcra. – tudtuk meg Filéné Simon Ibolyától a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház sajtóreferensétől, aki azt is hozzátette, hogy péntek estig nem volt más hasonló eset az osztályon.
A betegség egyébként megelőzhető a kullancsok elleni hatásos védekezéssel, valamint a vírus ellen hatékony védőoltással. A megbetegedés legnagyobb számban általában május-június hónapokban, hazánk délnyugati, nyugati és északi területein fordul elő, ezért a közeljövőben érdemes magunkat beoltatni, hiszen lehetségesek még újabb megbetegedések.
Főbb tünetei:
A megbetegedések túlnyomó többsége, 7-14 napos lappangási időt követően, tünetmentesen, kisebb része pedig influenzára hasonlító láz, fejfájás, rossz közérzet mellett alakul ki. Három-négy napig a 38-39°C-os lázat mérhetünk, és jönnek az általános tünetek: levertség, végtagfájdalmak. Ezután általában egy 4-7 napos láztalan szakaszt követően hirtelen magasra szökő láz és heves panaszok, valamint idegrendszeri tünetek lépnek fel. A lábadozás 10-14 nap után kezdődik.
Vajtó László